Connect with us

Kerítésen innen

Elolvassák, lesz@rják, kukába dobják – reagált egy kommentelő a mentők felháborodott közleményére

Megosztás

Orbán kormánya 2022 végén minden beígért a legkülönbözőbb ágazatok képviselőinek és ezáltal a dolgozóknak, csak, hogy „csendben maradjanak”. Ahogy az várható volt, eljött a 2023 januárja és kiderült a turpisság: amikor a megvalósításra került volna a sor, szinte semmi sem úgy történik, ahogy arról szóban ígéretet kaptak. Szerdán a mentődolgozók szakszervezeténél telt be a pohár.

Megosztás

Orbán kormánya 2022 végén minden beígért a legkülönbözőbb ágazatok képviselőinek és ezáltal a dolgozóknak, csak, hogy „csendben maradjanak”. Ahogy az várható volt, eljött a 2023 januárja és kiderült a turpisság: amikor a megvalósításra került volna a sor, szinte semmi sem úgy történik, ahogy arról szóban ígéretet kaptak. Szerdán a mentődolgozók szakszervezeténél telt be a pohár.

A bűvös 21 %

Felháborítónak tartja a Magyar Mentődolgozók Szövetsége, „hogy az egészségügyi szakdolgozók által várt béremelés nem valósult meg” januárban. Ennek eredményeként az orvosi bérek 21 százalékát kapják

jóval elmaradva a kormány által kitűzött 37 százalékos aránytól.

A szervezet szerint az infláció miatt rengetegen vállalnak másod- és harmadállást, és így csak fokozódni fog a szakdolgozóhiány.

A kormány decemberi közleménye szerint az egészségügyi szakdolgozók bérét két lépcsőben, először idén júliusban, majd jövő márciusban emelik. Az ígéret szerint átlagos alapbérük akkor fogja elérni az orvosi alapbér átlagának 37 százalékát.

A kommentekből….

„Most kell összefogni és a tanárok mellé állni!!!!”

„Papir repulőt hajtogatni jolessz ez odabent….. 1napra kellene a mentőknek leállni a munkával ugy ahogy van……jaaaa azt nem lehet …na pont ezert rohognek korbe minket ha felháborodunk ha nem tetszik tessèk mashol dolgozni.” „Sajnos a Vodafone felvásárlása Lőrinc barátnak és a boszniai szerbek támogatása elvitte a pénzt, nektek már nem jutott. Tartani kell a fontossági sorrendet!”

„Emelnek de mégsem, ez a játék csak nekik jó,nekünk nem!!!” „Pont nektek nem…Felháborító! Nemcsak nekem ,de több családtagom èletèt, illetve állapotuk rosszabbodását mentettèk meg! Köszönöm ès sajnálom, hogy pont ti nem kaptatok,pedig nagyon megèrdemeltètek volna!”

„Felhábirító!!! ???? Azokkal akik becsületesen a belüket kidolgozzák mindent meg lehet tenni??? ?Hánynom kell,, az illetékes döntéshozóktól,, ? Akik így döntenek azok csak családjában csak 1x 2x fordulna elő hogy nem kapna időben segítséget talán nem csak a,, saját zsebe,, lenne a fontos!!! Undorítóak! ??? Kitartást a mentősöknek és az elhivatott eü.dolgozóknak köszönjük hogy vagytok”

„Én már annak is örülnék, ha a normálisan megkapjam, ami jár!!!! ???nem pedig elhajtani azzal a dumával, hogy minden el lett számolva!!”

„Így van ez egy jogállamban…”

„Elovassák , leszarják , kukába dobják . 2023 ismét a minimálon vagyunk bérminimumért mentünk életet.”

Szerző