Connect with us

Állati

A stadionok takarítására telik, a mentőállomásokéra nem

Megosztás

Egy porszívót és tisztítószereket vittek szocialista politikusok pénteken a budapesti Alkotás utcai mentőállomásra, amelynek állapotáról a napokban fényképek kerültek nyilvánosságra.

Takarító mentősök

Őrsi Gergely, az MSZP budapesti alelnöke az OMSZ Budai Mentőállomásának bejárata előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, sajtóhírek szerint ezen a mentőállomáson a mentősöknek megfelelő eszközök nélkül saját maguknak kell a garázst tisztán tartaniuk. Felháborítónak nevezte, hogy miután a mentősök életeket mentenek, utána még a mentőgarázs takarításáról is nekik kell gondoskodniuk.

Az MSZP-s politikus szóvá tette, hogy a stadionok közben patyolat tisztán várják a pár száz fős közönséget.

Őrsi Gergely közölte, követelik a kormánytól, hogy azonnali hatállyal intézkedjen és oldja meg, hogy  mentősök méltó körülmények között dolgozhassanak és ne nekik kelljen a garázst tisztán tartani.

Hozzátette: a tisztítószerekkel azt akarják elérni, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma küldjön a mentőállomásra valakit, aki az eszközöket felhasználva, segít a jelenlegi állapotot megszüntetni.

Balog az embertelenség minisztere

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője szerint a Fidesz-KDNP-re nem számíthatnak a mentősök, hiszen a kormánypártok 2018-as választási programja úgy hangzik: folytatjuk a lopást és az egészségügy, az oktatás, valamint a szociális ellátórendszer lezüllesztését.

A politikus azt mondta, követeli, hogy Orbán Viktor és kormány azonnal számolja fel „az embertelenség minisztériumát és azonnal zavarja el embertelenség miniszterét, Balog Zoltánt„.

Hozzátette: 2018 áprilisa után a minisztert tetteiért felelősségre kell vonni.

A Gyurcsány Ferenc DK-elnök vagyonnyilatkozatát firtató kérdésre Bangóné Borbély Ildikó közölte, ő nem Gyurcsány Ferenc pártjának tagja és szerinte azok, akik a vagyonbevallást vizsgálják, meg fogják tenni a megfelelő lépéseket.

A kormányváltásért minden demokratikus párt felelős

Egy másik kérdésre, hogy Szél Bernadett, az LMP társelnöke bírálta Karácsony Gergelyt, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét, az MSZP-s képviselő azt mondta, továbbra is Karácsony Gergelyt tartják a legalkalmasabbnak arra, hogy Magyarországot vezesse. Ezt alátámasztják a legfrissebb közvélemény-kutatások is.

Orbán Viktor kormányának leváltásában közös felelőssége van minden demokratikus politikai pártnak – válaszolta a politikus arra a kérdésre, hogy ezek után elképzelhetőnek tartja-e az együttműködést az LMP-vel.

Arra a kérdésre, hogy Juhász Péterrel, az Együtt elnökével rendezte-e a kapcsolatát, Bangóné Borbély Ildikó azt mondta, „nekem nincs kapcsolatom Juhász Péterrel. Ő is egy politikus, én is egy politikus vagyok. Nekem a férjemmel van kapcsolatom”.

A legjobb jelölt fog talpon maradni április 8-ra. Közösen, együttműködve lehet leváltani a kormányt – válaszolta arra a kérdésre, ki fog indulni a csepeli választókerületben.

A sajtótájékoztató végén a két politikus bevitte a mentőállomásra a többfunkciós porszívót és a tisztítószereket.

(Forrás_ MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük