Connect with us

Ez a nap

Magyarországon a rasszizmus és az antiszemitizmus visszatérőben van

Megosztás

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című konzervatív vasárnapi német lap Feudális Magyarország címmel közölt kommentárt, amelyben kiemelték, hogy Orbán Viktor „egyértelmű demokratikus felhatalmazást kapott a kormányzás folytatására”.

A Fidesz vidéki sikerének titka a függőségi- és kliensviszony

Az ellenzéket ugyan hátrányos helyzetbe hozta a kormánypárt túlhatalma a sajtó és a pénzügyek területén, a kétharmados többség pedig a választási rendszer sajátosságaiból adódik, de a választás szabad volt, és a választók 49 százaléka Orbánra szavazott.

Szembeötlő a Fidesz nagy támogatottsága vidéken, amire az a bevett magyarázat, hogy a kormányközeli médiából szűretlenül és zavartalanul zuhogott a propaganda az emberekre, akik vidéken és a kisvárosokban „visszamaradottak és nem eléggé képzettek, ezért fogékonyak a nemzeti és idegenellenes lózungokra”.

Ez a magyarázat azonban nagyképű, és nem ragadja meg a lényeget – emelte ki a FAS, kifejtve, hogy „a puszta mélyén is tud olvasni a legtöbb ember, és hozzáfér az internethez”. A Fidesz vidéki sikerének magyarázatához a függőségi-, és kliensviszonyokat kell vizsgálni.

Egyfajta modern feudális rendszer alakult ki

A párt az utóbbi nyolc évben sok embert juttatott előnyökhöz, és ezeket Orbánnak tulajdonítják, a hátrányokat viszont Soros Györgyre, Brüsszelre vagy a migránsokra kenik. Újraosztották a dohányárusítási jogokat és állami földeket, sok embert közvetve vagy közvetlenül az állam foglalkoztat, az üzemeknek pedig abból kell kiindulniuk, hogy jó viszonyt kell ápolni a fideszes hatalmasságokkal, különben előfordulhat, hogy a megszokottnál alaposabb adóellenőrzés következik. Vagy ott van az az otromba, de hatásos trükk, hogy egy törvénnyel csökkentik az energia árát, és a szolgáltatókat kötelezik, hogy a számlán tüntessék fel, hogy „a fogyasztó mekkora engedményt köszönhet a kormánynak” – fejtette ki a FAS.

Mint írták, bírálók szerint egyfajta modern feudális rendszer alakult ki. Hangsúlyozták: a stabil kormányzáshoz Orbánnak elég, ha minden második ember gondolja azt, hogy a rendszer kedvezményezettjei közé tartozik.

Orbán szerint a nők feladata a gyermeknevelésre korlátozódik

A Le Soir című belga napilap véleménycikke szerint Magyarországon, ahol Orbán Viktor választási kampányát a bevándorlók elutasítására összpontosította, veszélyben van a jogállamiság. A cikk szerzője, Vincent Engel szerint Orbán győzelme aggodalomra ad okot azok számára, akik egyre nehezebben tudják csak megvédeni a jogállamiságot és azokat az értékeket, amelyekre az európai kultúra és társadalmak épültek.

Orbán szinte kizárólag a bevándorlás elutasításával és a hagyományos társadalmi értékekre való visszatéréssel kampányolt. Azokkal az értékekkel, ahol a család központi helyet tölt be, ahol a nők feladata a gyermekek nevelésének ősi szerepére korlátozódik. Orbán hivatalba lépése óta lehetetlen a magyar gyermekeknek megismerkedniük gender elmélettel. Olyan szellemű oktatás tér vissza Magyarországon, amely szerint a férfiak dominálnak, és a nőknek meg kell alázkodniuk – írta.

A magyar miniszterelnök emellett támadni kezdte a sajtószabadságot, és várhatóan ezt fokozni fogja – vélekedett Engel.

A fideszes politikusok a tűzzel és az érzelmekkel játszanak

Orbán bejelentette, hogy bármit megtenne azért, hogy korlátozza a nem kormányzati szervezetek tevékenységét, egyebek mellett azért, hogy megszabadulhasson ellenségétől, Soros Györgytől, akinek a szabad gondolatokat védő bástyáját jelenti a Budapesten működő Közép-európai Egyetem (CEU) – írta a belga lap szerzője.

Engel kifejtette: Orbán másik ellenségei az idegenek. Színükkel, vallásukkal, szexuális és filozófiai hovatartozásaikkal, azaz a muzulmánok, a feketék, a zsidók, a homoszexuálisok. Más szóval, Magyarországon a rasszizmus és az antiszemitizmus visszatérőben van. A probléma nem a külföldiekben keresendő: az érintett lakosság rossz közérzetéért olyan politikusok a felelősek, akik a tűzzel és az érzelmekkel játszanak, hogy apránként egyre nagyobb győzelmet biztosítsanak maguknak, megsemmisítve a demokráciát – tette hozzá.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük