Connect with us

Ez a nap

A gyermekszegénység az egyik legsúlyosabb probléma

Megosztás

Az MSZP azt javasolja, hogy emeljék duplájára a rászoruló gyerekeknek járó szünidei érkeztetés keretösszegét.

A kormány különböző trükkökkel akarja eltüntetni a szegénységet

Bangóné Borbély Ildikó, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a hét elején módosító javaslatot nyújtottak be a költségvetéshez, amelyben azt javasolják, hogy a szünidei étkeztetés jelenlegi 6,6 milliárd forintos összegét emeljék duplájára.

Bangóné Borbély Ildikó a kezdeményezést azzal indokolta: év közben mintegy 500 ezer gyerek szorul arra, hogy kedvezményes étkeztetésben részesüljön, de „érdekes módon”, a szünidei étkeztetés csak 208 ezer gyereket illet meg, és ebből is 100 ezren nem kapják meg a napi egy tál meleg ételt.

Hangsúlyozta: javaslatukkal szeretnék megelőzni azt a korábbi években kialakult gyakorlatot, hogy a költségvetésben bennmaradó 2-3 milliárd forintot, amelyet gyerekekre kellett volna fordítani, a kormány fideszes önkormányzatok között osztja szét, és megint stadionokat építenek belőle.

Az MSZP politikusa szerint a Fidesz-KDNP kormány nem felszámolni, hanem különböző trükkökkel eltüntetni akarja a szegénységet, holott a gyermekszegénység az egyik legsúlyosabb probléma ma Magyarországon. Minden harmadik gyermek érintett, a 7 éven aluliak közel 40 százaléka szegénységben nő fel.

A szocialisták ebédet osztanak szombaton

Hozzátette: kíváncsian várják, hogy a kormány támogatja-e az MSZP javaslatát, fontos-e számára, hogy Magyarországon minden eszközzel küzdjön a gyermekszegénység ellen.

Bangóné Borbély Ildikó a VIII. kerületi Rákóczi téren tartott sajtótájékoztatóján beszámolt arról is, hogy az MSZP szombati választmányi ülése után, ezen a helyszínen osztanak 300 embernek meleg ebédet és süteményt, a gyerekeknek pedig csokimikulást az MSZP politikusai, akik ezzel is szeretnék a közvélemény figyelmét felhívni arra, hogy minden eszközzel segíteni kell a szegény embereket.

Arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy Karácsony Gergely legyen az MSZP, illetve egy ellenzéki összefogás közös miniszterelnök-jelöltje, Bangóné Borbély Ildikó azt mondta: csak az MSZP kongresszusa határozhat a párt miniszterelnök-jelöltjéről.

Kérdésre válaszolva hozzátette: jövő január végén, február elején lehet a kongresszus, de nem az a fontos kérdés, hogy ezt mikor tartják, hanem az, hogy a szombati választmányi ülésen bemutatják az MSZP választási programját, illetve, hogy az emberek problémáival, köztük a szegénységgel foglalkozzanak.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük