4. hullám?- Mi a jelentése ennek szónak: kormány? – Giga-drágulás a nemzeti haláltánc körül

Sajnos nyugodtan kijelenthetjük, hogy 2021. április 24-e, szombat nem más, mint a Magyarországra leselkedő 4. hullám nullpontja, az a nap, amikor kormánysegédlettel rászabadult az országra az újabb vírusáradat. Egyáltalán nem etikus, amikor a kormány ezért az egyéneket teszi felelőssé, hiszen az ő dolguk lenne -olykor- még magától is megvédeni a népet (nemzetet?). Gondoljuk át magát a szóalkotást: kormány, mit is jelenthet pontosan ez a szó?

Védettségi igazolvány, Te drága!

A kormányzati tájékoztatás hétfő reggeli közlése szerint, amikor a beoltottak száma eléri a 4 milliót, új intézkedések lépnek életbe. Ezen intézkedések jelentős része védettséghez, azaz védettségi igazolványhoz kötött -írja a Pénzcentrum. Az új szabályok közt megtalálható, hogy a védettek szállodákba is mehetnek, és a gyermekeket is magukkal vihetik. Mivel a járvány továbbra is jelen van, ezért a fokozatos újraindítás mellett is fenn kell tartani bizonyos biztonsági intézkedéseket. A november óta zárva tartó szállodák tehát fellélegezhetnek, de nagy kérdés, hogy vajon milyen szezonra számíthatnak?

 

kormány

 

A hosszan tartó bezártság után óriási lesz az utazási kedv

A belföldi turizmus előtt kiváló lehetőség áll, ugyanis már lesznek védettséggel rendelkező külföldi vendégek, de még sokan lesznek a magyar utazók közül, akik idén itthon maradnak. A megtakarításaikat felhalmozó magyarok pedig hajlandóak lesznek többet is költeni a belföldi utazásuk során. A nyitástól számítva a valaha volt legerősebb időszaka jöhet a belföldi turizmusnak, az itthon elköltött pénz pedig a gazdaság újraindításához is nagy segítséget fog nyújtani

– mondta el a Pénzcentrumnak Belán Miklóst szakértő, az Everguest turisztikai startup alapítója, majd hozzátette, tavaly ugyan egy kicsit később nyithattak újra a szállodák ugyanakkor a helyzet hasonló volt. Budapest előtt új lehetőség áll, ugyanis az idei évben a külföldi vendégkör hiánya teret nyithat a belföldi vendégek számára. Ehhez azonban Budapestnek vonzó rendezvényekkel és programokkal kell előrukkolnia, a vendéglátó kínálatnak pedig adaptívan kell kezelnie a változó keresletet. A legnépszerűbb belföldi úti cél idén is a Balaton lesz.

Árrobbanás 2021

A tavalyi árrobbanás után a legégetőbb kérdés persze mindenki számára az, hogy milyen mértékű lesz az áremelkedés. Belán Miklós szerint nagy:

Az áremelkedés mértéke meghaladhatja a tavalyit, ugyanis a rapid módon változó munkaerőpiac és a drasztikusan növekedő beszerzési árak áremelésre kényszerítik a szolgáltatókat. A megtakarításaikat halmozó megnövekedett belföldi vendégkör pedig kínálati oldalról járul hozzá az áremelkedéshez.

A válság megjelenése előtt is óriási kihívást jelentett a szakképzett munkaerő hiánya

A koronavírus ráadásul teljesen felforgatta a turisztikai munkaerőpiacot, melynek visszarendeződése nem fog rövidtávon megoldódni. Ugyanakkor azok a szolgáltatók, amelyek fent tudták tartani csapatukat, most óriási előnyre tehetnek szert azokkal a vállalatokkal szemben, akiknek hirtelen kell munkavállalókat toborozni.

Olvassa el Gosztola Judit teljes cikkét a Pénzcentrumon!)

Kapcsolódó

 

Kormány

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük