Ezt költségvetési átcsoportosítással, például a luxusberuházások elhagyásával meg lehetne oldani.




Naponta két orvos távozik az országból

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke, a programismertetés felelőse, szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón úgy értékelt, hogy az elmúlt nyolc évben lényegében fizetőssé vált Magyarországon az egészségügy. Elmondta, egy 2017. novemberi adat szerint több mint 900 milliárd forintot költenek a magyarok fizetős egészségügyi szolgáltatásokra.

Szerinte mérhetetlenül alulfinanszírozott az egészségügy, az elmúlt hét évben pedig duplájára nőtt a kórházi fertőzések száma, és egyes területeken „az országhatárokig érnek” a várólisták. Az első és legfontosabb a „bér, bér, bér”; naponta két orvos hagyja el az országot, ezért drasztikus, minimum 40 százalékos béremelésre van szükség – hangoztatta.

Az MSZP programjában az is szerepel,  hogy 30 percen belül minden beteget látnia kell orvosnak, 15 percen belül pedig ki kell érnie a mentőnek. Korszerűsíteni kell a sürgősségi betegellátást, csökkenteni a várólistákat. Ehhez meg kell erősíteni a háziorvosi – különösen a gyermekháziorvosi – rendszert és korszerűsíteni, illetve bővíteni kell a szakrendelőket.

Kérdésre válaszolva, a béremelést költségvetési átcsoportosítással, a luxuskiadások megszüntetésével, az oligarchák megadóztatásával nevezte megvalósíthatónak. Százmilliárd ment focira, miközben az egészségügyből százmilliárdokat vontak ki – mondta.

Játék  a számokkal és az emberek életével

Szakács László frakcióvezető-helyettes rögzítette: az MSZP társadalombiztosítási alapú, állam által finanszírozott egészségügyet szeretne.

A politikus arról is beszélt, hogy 16 ezer embernek valójában elmaradt a béremelés az egészségügyben. Az ő bérüket korábban pótlékokkal egészítették ki, hogy elérje a garantált bérminimumot. Most az alapbérük 12 százalékos emelkedése csak annyit jelent, hogy kevesebbel kell a fizetésüket kiegészíteni, hogy elérje a bérminimumot – magyarázta, mindezt játéknak nevezve a számokkal és az emberek életével.

Szerinte az állam csak a felét fizeti ki a gyermekek és az idősek egészségügyi hozzájárulásának, ezért nem jut pénz se béremelésre, se korszerű gyógyszerekre, műszerekre. Hozzátette: a szakemberek elvándorlásának megállításához el kell érni az uniós béreket.

Kunhalmi Ágnest kérdezték Karácsony Gergelyről, a Párbeszéd társelnökéről, akit az MSZP elnöksége közös baloldali miniszterelnök-jelöltnek ajánl. Elmondta, egy baloldali párt lehetőleg baloldali embert keres kormányfőjelöltnek. Karácsony Gergely baloldali ember, baloldali politikával. Megjegyezte, a Párbeszéd és az MSZP programja 98 százalékban egyezik. Karácsony Gergelyt jó jelöltnek, bátor politikusnak tartják.

Elhangzott kérdés arról is, hogy Habony Árpád hongkongi cége ugyanabban az irodában működik a kínai metropoliszban, ahol a magyar letelepedési kötvényekkel is üzletelnek. Szakács László közölte, már korábban javasolták, hogy ezek a cégek az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt számoljanak be a munkájukról és a bevételük 75 százalékát különadóként fizessék vissza.

(Forrás: MTI)



HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét