Voks 2022
Frissítve! Hende Csaba, a nemzeti karmester megordibáltatta a közönségét
Az LMP Vas megyei szervezete tett közzé egy bizarr Facebook-videót, amelyen Hende Csaba látható, illetve hallható, amint karmesterként inzultálja a hallgatóságot.
A volt honvédelmi miniszter a Fidesz programját ismertette szombathelyi közönségével, miközben a helyi ellenzéki pártok jelöltjeit is szóba hozta – írta a Mérce.
A Hende mögötti kivetítőn
még Nemény András polgármester-jelölt fotója is megjelent, amely mellé terroristának tűnő személyek arcképét vetítették.
Ez úgy tűnik, csak a Hende-kezdet volt, ugyanis, amikor az ellenzék jelöltje jelent meg a kivetítőn, akkor Hende arra vette rá a közönségét, hogy egyre hangosabban kezdjék kiabálni a
hazaáruló
szót.
„Az Éljen Szombathely Egyesület hisz az érvelő vita erejében. A szombathelyi Fidesz a hazaárulózásban hisz. Ezek közül lehet választani október 13-án.”
A Jobbik parlamenti frakciójának közleménye
A gyűlöletkeltő Hende Csaba méltatlanná vált mandátumára. Vas megyei országgyűlési képviselőként szégyellem, hogy Hende Csaba korábbi miniszterrel együtt ülök a Parlamentben. Viselkedésével lejáratta Vas megyét és az egész Országgyűlést, méltatlanná vált a szombathelyi polgárok képviseletére.
Az a kirekesztő hangnem, amit a szombathelyi ellenzékkel szemben megengedett magának, tűrhetetlen és nincs helye a magyar közéletben. A Jobbik alelnökeként és körmendi választókerületi elnökeként felszólítom Hende Csabát, hogy kérjen bocsánatot viselkedéséért és mondjon le parlamenti mandátumáról!
Bana Tibor, a Jobbik Vas megyei országgyűlési képviselője
(MTI/OS)
Szerző
Friss
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….