Connect with us

Blogbazár

Juszt László: Nincs mese! Orbán végképp bedilizett

orban-turk
Megosztás

Egy konferencián vesz részt Bakuban, amely – a felirat szerint – a Török nyelvű országok VII. csúcstalálkozója.

Megint lemaradtam valamiről?

Nem mellesleg: Szíjjártó bevándorlási ügyként kezelte azt, hogy a török haderő egy másik ország területén százszámra öli a kurdokat. Közölte a török külügyminiszterrel, hogy

“a magyar kormánynak egyetlen dolgot kell figyelembe vennie, a magyar nemzeti érdeket. A magyar nemzeti érdek pedig azt diktálja -, hogy kerüljük el, hogy több százezer vagy akár millió illegális bevándorló megjelenjen Magyarország déli határánál.”

Háttér

„A magyar nemzeti érdek az, hogy a törökök Szíria irányába oldják meg a bevándorlási kérdést, és ne Európa irányába”

– nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának kedden Azerbajdzsánban, Bakuban, ahová a miniszterelnök vezette delegáció tagjaként érkezett a Türk Tanács soron következő ülésére.

Miután Orbán Viktor Recep Tayyip Erdogan török elnökkel egyeztetett, Szijjártó  Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel tárgyalt.

A tárgyalást követően a magyar külügyminiszter azt nyilatkozta,

hogy a magyar kormányt ebben az ügyben – a szíriai török offenzíva kérdésében – csak az vezérli, hogy a magyar érdeket képviselje.

Szijjártó Erdogan török elnökre hivatkozva hozzátette, hogy ha Törökország nem tudja visszatelepíteni Szíriába az onnan érkezett bevándorlókat, akkor kénytelen lesz Európa felé megnyitni a határokat. A magyar külügyminiszter szerint ha az a kérdés, hogy a törökök Szíriába telepítik vissza a bevándorlókat, vagy Európa felé terelik őket, akkor a kormány az előbbi megoldásban érdekelt. Ellenkező esetben, tette hozzá Szijjártó,

„ez a négymillió bevándorló megindul, akkor Magyarország déli határánál kell őket feltartóztatni, és ezt jobb lenne elkerülni.”

Forrás

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Európai téridő

    2019.10.16 10:23 at 10:23

    A türkös logika egyik lehetséges oka az, hogy a finnek meg „hátba szúrtak” minket, demokrácia-, Európa- meg jogállamblablailag. Ez egy „csakazértis” (dafke, dac). De ettől még finnugorok is vagyunk, ha jól „észlelem” a szókészletbeli hasonlóságokat. A finnugrizmus Habsburg-ármányként való beállítása nem állja meg a helyét, de azért vélelmezőinek is legyen meg az örömük, hogy végre nem cenzúrázza ki őket egy „hatalom”.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük