Kerítésen innen
Lehet, hogy az Ön ereiben is kipcsak vér folyik? – Ha igen, ha nem, Orbán fejenként 17.600.- forintunkat verte el
A magyar kormányfő a Türk Tanács VII. csúcstalálkozóján beszélt arról, hogy sok magyarban kipcsak vér folyik. Ja, és az a Matolcsy-pötty, a popsin, emlékeznek?
Elő a családfával!
A magyar kormányfő a Türk Tanács VII. csúcstalálkozóján beszélt arról, hogy sok magyarban kipcsak vér van.
(Kipcsakok: A kipcsakok (török: Kıpçak) török nép volt a középkorban, illetve ma a türk nyelvcsalád egyik ágának megnevezése. Eredetileg a kimekek törzsszövetségéhez tartoztak és a Tobol és az Isim folyók középső folyásának vidékén éltek. A 11. század közepén kiváltak a kimek törzsszövetségtől és csatlakoztak az ekkor tőlük délre lakó kunok és szárik (sárga ujgurok) törzseihez kialakítva a kipcsak-sári-kun törzsszövetséget. A törzsszövetség nyugat felé kezdett terjeszkedni, s a 11. század utolsó harmadára már az Al-Dunáig uralták a sztyeppét. Európában a vegyes etnikumú törzsszövetséget kunok, kumánok, kipcsakok, polovecek, kanglik néven is ismerték, valójában csak egy részük volt valóban kipcsak.)
Nemzeti kipcsakjaink
Orbán Viktor a keddi ülésen arról beszélt, miután Nurszultan Nazarbajev volt kazah elnök egy török kitüntetést vett át, hogy szeretne a kipcsakok nagy barátjának gratulálni a magas kitüntetéshez. Azzal folytatta, hogy
a jelenlevők közül nem mindenki tudja, de Magyarországon vannak kipcsakok, sok magyarban van kipcsak vér,
van önkormányzatuk és Nazarbajev a mindenkori elnöke a magyar kipcsak törzseknek is – derült ki az Euronews videójából.
„Minden évben küldünk neki üzenetet, amikor a kipcsakok éves gyűlése van nálunk” – mondta Orbán.
Térjünk rá a pénzre!
Magyarország az Európához és az Európai Unióhoz kapcsolódást adhatja a Türk Tanácsnak
– mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Bakuban, a Türk Tanács VII. csúcstalálkozóján. A kormányfő közölte: Magyarország jelenleg azért harcol, hogy a hamarosan felálló új Európai Bizottságban a bővítés- és szomszédságpolitika portfólióját kapja.
„Az esélyek nem rosszak, de ez egy éles csata.
Ha sikerülne (…) megszerezni, akkor a keleti partnerség ügyében szoros együttműködésünk lesz Azerbajdzsánnal, és a tagsági tárgyalás ügyében pedig Törökországgal” – mondta, úgy fogalmazva: ha sikerül megszerezni ezt a portfóliót, akkor „örömmel állunk az önök rendelkezésére, hogy segítsük az önök törekvéseit”.
Fejenként -árfolyamtól függően- 17.600.- forint
Arról is beszélt, hogy a magyar Eximbank hitelkeretet nyitott a Türk Tanács tagállamainak:
a magyar-török együttműködésnek 195 millió eurós, a magyar-kazah, a magyar-üzbég és a magyar-azeri együttműködésnek 80-80 millió eurós, a magyar-kirgiz viszonylatban pedig 27 millió eurós keretet.
Orbán Viktor kiemelte, hogy miniszterelnöksége alatt Magyarország és a Türk Tanács tagországai között a kereskedelmi forgalom a duplájára nőtt, elérte a 4 milliárd dollárt. Emlékeztetett arra is, hogy a közelmúltban Budapesten létrejött a Türk Tanács európai képviselete. A miniszterelnök közölte továbbá, hogy Magyarország több mint 700 állami ösztöndíjat biztosít a Türk Tanács államaiból érkező fiataloknak.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Oroszország és Észak-Korea kölcsönös védelmi szerződést köt
- Nagy Márton 16 pontja: Airbnb- és borravaló szigorítás, hivatásturista-támogatás, eltörlik a CO2-adót a reptéren
- Mialatt a „vidéki srác” a Kossuth rádióban fényezte magát, újabb elkerülhető beteghalál történt
- Lánczi-hivatal: a Transparency International Magyarország (sok)minden gondjaink origója
- Nagy Márton fifika: amit ma elkölthetsz, ne halaszd holnapra, a holnaputánra pedig ne is gondolj
- Kövértől Szanyiig – A házmester semmiből nem tanul
- Mi lesz most a „madárral”? – Szélsőjobb összefogás október 23-án a XII. kerületi turulért
- Egy különös hétfő – a nap horoszkópja
- Magyar Péter hétindító kérdései
- Az esztergomi beszéd – Orbán Viktor három kívánsága
László Bedécs
2019.10.15 19:42 at 19:42
Ez igen.Már csak az a kérdés,kinek a pénzét herdálja,ilyen vidáman???1)a magyarok befizetett adóját???2)Az E.U.Magyarországnak adott pénzét???Mindkettő sz@rban tapicskolás!!!
Körmöczi György
2019.10.15 22:18 at 22:18
Eddig is tudtuk,hogy nem százas.Most már azt is tudhatjuk,magas ívből lesz@rja,mit gondolnak róla az ilyen orbitális baromságok láttán/hallatán.Lassan kósai magasságokba emelkednek ezek a zagyvaságok.Csak közben költi a pénzt.A mi pénzünket, a baromságokra.