Ez a nap
Történelmi szégyen, hogy Orbán Viktor a háborús agresszor, Erdogan pártjára állt
A Demokratikus Koalíció (DK)országgyűlési határozati javaslatot nyújt be annak érdekében, hogy a magyar parlament ítélje el a török agressziót Szíriában – közölte Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján.
A parlament elítélné a török vérontást
A politikus elmondta: a határozati javaslat szerint a parlament elítélné a török vérontást, felszólítaná Törökországot a támadás azonnali leállítására, és kiállna az ártatlanul legyilkolt és üldözött civilekért, valamint Európa biztonságáért.
Hangsúlyozta: azért tartják fontosnak, hogy határozati javaslatot nyújtsanak be a török agresszió elítéléséről, mert álláspontjuk szerint október 9-e óta Törökország a nemzetközi jog által elítélt, agresszív és népirtó háborút folytat Szíriában. Hozzátette: a török hadsereg nemcsak katonák ellen harcol, hanem civil polgári vezetőket gyilkol meg, kisgyerekeket bombáz, és családok, emberek százezreit űzi el az otthonaikból.
Súlyos bűn
A DK frakcióvezető-helyettese történelmi szégyennek nevezte, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök a háborús agresszor, Erdogan pártjára állt. A DK azt is súlyos bűnnek tartja, hogy a magyar kormány megakadályozta, hogy az Európai Unióban idejében megszülethessen a török támadást elítélő nyilatkozat.
„Erdogan török elnöknek véres a keze és ebből a vérből Orbán Viktorra is fröccsen”
– fogalmazott.
Közvetlen veszély
Arató Gergely szerint nyilvánvaló, hogy a török támadás Európára is közvetlen veszélyt jelent, hiszen a harcok miatt újabb menekülthullám indulhat el Európa irányába.
Úgy vélte: vasárnapi kiderült, hogy „ha nincsenek menekültek a határnál, akikkel lehetne riogatni a magyarokat, akkor Orbán Viktor és rendszere bukásra van ítélve”. Ezért úgy tűnik, most abban érdekelt a magyar kormány, hogy támogasson egy olyan háborút, amely újabb menekülthullámot indít el – jegyezte meg.
Kérdésre válaszolva elmondta: a DK „nem fog elmenni szó nélkül” amellett, hogy
Orbán Viktor „a diktátorok iránt közismert rokonszenvétől hajtva” most is Erdogannal fényképezkedik, tőle „zsebel be dicséreteket”, majd hivatalos látogatásra hívja a „véres kezű diktátort”.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
- Magyar György: a kormány csődbe akarja vinni a fővárost?
- Hétvégi horoszkóp – Belső hangok, külső jelek