Connect with us

Ez a nap

Volt büntetés, nincs büntetés!

Megosztás

Az LMP etikai bizottsága eltörölte a korábban tisztségektől eltiltott politikusait sújtó szankciókat, így akár Schmuck Erzsébet is indulhat a társelnöki posztért a november 23-ára kiírt tisztújító kongresszuson – mondta az LMP országos elnökségének titkára csütörtökön az MTI-nek.

Kilenc tagjukat akarták szankcionálni

Hozzátette: Ungár Péter országgyűlési képviselő esetében is mellőzik a büntetés végrehajtását.

Kanász-Nagy Máté felidézte: a 2018-as választás után kilenc párttagot kívánt szankcionálni az LMP illetékes testülete, mert az LMP kongresszusi határozatával ellentétesen részt vettek képviselőjelöltek visszaléptetésében vagy maguk léptek vissza. Ketten – köztük Hadházy Ákos korábbi társelnök – még az eljárás kezdetekor kiléptek a pártból.

Hét párttagot azzal sújtott a testület, hogy különböző időtartamokra eltiltotta őket pozíciók betöltésétől, köztük az akkor társelnök Szél Bernadettet is, azzal a kikötéssel, hogy pozíciójának időtartamáig társelnök maradhat. Szél Bernadett ezután szintén kilépett az LMP-ből.

A bíróság az etikai bizottsággal ellentétesen döntött

Azóta a döntés miatt többen bírósághoz fordultak, amely kimondta: a határozatok nem voltak összhangban a párt alapszabályával.

Az etikai bizottság ezért most felülvizsgálta mindazokat a határozatokat, amelyeket bíróság nem mérlegelt. Schmuck Erzsébet esetében azt állapították meg, hogy a határozat alapszabályt sértett, míg például Ungár Péter vagy Szél Bernadett ügyével kapcsolatban kimondták, mellőzik a felelősségre vonást, egyebekben a bizottság fenntartja a határozatot.

Módosítják az alapszabályt

Kanász-Nagy Máté közölte azt is, a november 23-ai kongresszuson technikai jellegű alapszabály-módosítás is lesz, az LMP a jövő év első felére tervezi alapdokumentumának átfogó átírását.

Az LMP azért tart tisztújítást, mert a májusi európai parlamenti választás rossz eredménye után a teljes elnökség lemondott. Ezt követően tisztújítást tartottak a nyáron, ám egyetlen nő sem szerezte meg az induláshoz szükséges támogatást. A legtöbb ajánlást akkor egyébként Schmuck Erzsébet kapta, de eltiltás alatt állt. Így Kendernay Jánost választották egyedüli társelnökké.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük