Elvégeztetett! Az úgynevezett 21. századi pártok közül a Jobbik után most az LMP is beállt a csak virtuálisan létező pártok sorába. Innen az út egyenesen vezetne a néhai rendszerváltó pártok, az FKGP, SZDSZ, és az MDF által meghatározott múltba.


Mi a különbség?

A már megszűnt rendszerváltó pártok – ellentétben az LMP-vel – megéltek jó és rossz korszakokat is. Tettek jót és tettek rosszat. A megszűnés előtti pánikjukban pedig természetes módon valamennyi egymásra halmozta a rosszabbnál rosszabb döntéseket. Aztán persze irány a süllyesztő. Az LMP viszont egész léte alatt csak obstruált, és ahogy egyetlen tagjának, vagy ne adj isten elnökének, eszébe jutott valami progresszív gondolat, azt azonnal legyalogoltál, kizárták.

A párt az alternatív valóság hegycsúcsára az elmúlt évi országgyűlési választásokon jutott, amikor azt hitte, hogy még a jó öreg passzátszél is az ő pártirodájukban veszi a startot. Magas (vélt) hegyről zuhantak nagyot. Ezt ki-ki a maga módján dolgozta fel. Szél Bernadettnek elég volt egy “könnyű kis kizárás” és máris képes volt hasznos és jó képviselő módjára viselkedni, mint független. Hadházy Ákosnak viszont inkább lehetett a kizárás felszabadító élmény, mint rendszabályozás, hiszen őt szinte egész társelnöki léte alatt – láthatóan legalábbis – nyakban szorította az LMP uniformis.

Jöttek, mentek

Nem lennénk azonban tisztességesek, ha nem említenénk meg azt, hogy nem csak mentek a pártból, mint például maga az alapító-elnök Schiffer András, vagy a párt talán legfontosabb tanácsadója, a nemzetközi hírű Róna Péter, igaz ők még más-más okból ugyan, de a 2018-as csúfos vereség előtt, de jöttek is. Új fiú -pardon lány- volt a csapatban például Demeter Márta, az MSZP-ből, vagy a pártot annak idején nagy ajtócsapkodások közepette otthagyó Vágó Gábor, egykori országgyűlési lépviselőjük, aki csendben visszatért, majd feltűnt, mint az LMP EP-listavezetője. Sem az egyik, sem a másik csoport neveit nem akarjuk minősíteni, hiszen ez a párt azt hitte, hogy mindent meghatározhat, és akinek ez nem tetszik, annak le is út, fel is út. Ettől kezdve pedig az egyéni teljesítmény ugyanúgy nem ér semmit, mint annak hiánya.

Az utolsó rángás?

Kendernay Janos
Kendernay János

Szombaton -úgy vélem- bevégeztetett, ami ez után jön, az már a gyászmunka része. A párt sokadik kongresszusán, amit azért kellett összehívni, mert az EP választás után lemondott a teljes vezetőség, sikerült egy olyan elnököt választani, aki nem országgyűlési képviselő.

Miért is baj ez? Megtudhatja, aki visszanézi az SZDSZ-t felszámoló Retkes Attila politikai pályáját, akinek elnöksége alatt – hiszen nem volt a frakció tagja – folyamatosan az volt a kérdés, hogy a pártnak van-e frakciója, vagy a frakciónak pártja, és a kérdést mindig az aktuális napi izmozás döntötte el. Látjuk hova vezetett az út. Kártékonyságban Retkessel még Demszky Gábor sem ért fel, aki pedig alig féléves elnöksége alatt sikeresen küzdötte le a párt támogatottságát 10%-ról 2%-ra, de ez egy másik történet.

A kongresszus tehát megválasztotta az új társelnököt, Kendernay Jánost…. és nincs tovább, Ő az egyedüli társelnök, ugyanis nem találtak egyetlen alkalmas nőt sem a másik posztra, márpedig az alapszabály előírja, hogy egy férfi és egy nő kell társelnöknek. Aki jelentkezett volna: Schmuk Erzsébet – Schmidt Mária barátnője – jelenleg még büntiben van, így nem választható, más viszont nem tudott összeszedni megfelelő számú ajánlót.

Egy férfi és egy nő 1966

Most már nem egy, hanem két viccpártja van az országnak, különbség csak az, hogy az egyik jó, hogy van, a másik pedig még meddig van?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét