Ez a nap
Januártól ingyenesen utazhatnak a fővárosi álláskeresők a BKV járatain
Ingyenesen utazhatnak januártól a budapesti álláskeresők a fővárosi közösségi közlekedés járatain – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
A képviselők egyhangúlag támogatták Karácsony Gergely főpolgármester előterjesztését,
amelynek értelmében januártól
„a budapesti helyi menetrend szerinti közösségi közlekedési személyszállítást a fővárosi lakcímmel rendelkező regisztrált álláskeresők díjmentesen vehetik igénybe”
Az álláskeresőknek szóló havi bérletre való jogosultság
megállapítására – a főváros kormányhivatalával együttműködésben – új igazolást vezetnek be. A bérletet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kijelölt értékesítési helyein lehet majd kiváltani.
A díjmentes bérletet január elsejével vezetik be.
Az előzetes hatásvizsgálat szerint a díjmentesség biztosítása – a teljes jogosulti kör tekintetében – mintegy bruttó másfél milliárd forint értéket képvisel a nyilvántartott budapesti álláskeresők számára, azonban az intézkedés tényleges becsült BKK bevételi hatása mintegy bruttó félmilliárd forint elmaradó menetdíj bevétel.
Az előterjesztésben azt is olvasható,
hogy az intézkedéssel segíteni kívánt álláskeresők száma több mint 14 ezer volt a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2018 decemberében.
A napirend vitájában Ughy Attila (Fidesz-KDNP) arról kérdezte a városvezetést, hogy az álláskeresőknek kiadott igazolás nem teremt-e majd lehetőséget a visszaélésekre. Erre válaszul elhangzott, hogy a bérletet havonta kell majd megújítaniuk az azt igénybevevő álláskeresőknek.
Bagdy Gábor (Fidesz-KDNP) azt tudakolta, hogy Karácsony Gergely kampányában szerepelt a 14 éven aluliak számára is az ingyenes tömegközlekedés, ám az erről szóló javaslatot még nem találta közgyűlés jövő évi munkatervében.
Karácsony Gergely közölte:
a 14 éven aluliakat érintő díjmentesség bevezetéséhez jogszabálymódosításra van szükség, azt már kezdeményezték a kormánynál.
Szerző
Friss
- Magyarország Tiszteletbeli Konzulja lemondott, mert nem tud tovább képviselni olyan magyar kormányt, amely aláássa az Európai Unió egységét
- Kéri László: azt hiszik, ha ‘kinyírják’ Magyar Pétert, megoldódik a probléma
- ‘Az a gyerek, aki akkor született, amikor Orbán legutóbb mert Magyarországon valódi kérdésekre válaszolni, már középiskolás’
- Akárki akármit mond, gyönyörű tavaszi időjárással telik a húsvét!
- Péterfy-Novák Éva: évekig magam hibáztattam, amiért nem ütöttem, haraptam azonnal
- Ha Szijjártó ‘önként és dalolva’ bevállalta az aksigyárakba feccölt forintjaink nagyságát, akkor mennyi lehet igaziból?
- Orbán Viktor: ‘elcsendesedünk…’
- A peresztegi dögtemetőbe kerülnek a kényszervágott állatok – A polgármestert senki nem értesítette
- Orbán Viktor: támadhatatlan vagyok. Nem foglalkozom üzleti ügyekkel, annyi pénzem van, amennyi, úgy élek, ahogy…
- Horoszkóp a ‘nyúlon innen, alatt és túl’ – Ez vár rád a -nagyon- hosszú húsvéti hétvégén