A lakájmédia tolja a hazugságokat és az uszítást fővárosi ügyekben (is), közben a kormányzati hivatalnokok afféle mosolyoffenzívába kezdtek – ez lenne a mesterterv?
Ezzel együtt én örülök, hogy létrejön a Budapesti Fejlesztési Központ, mert ezek szerint – szemben egyes kormányzati munkaanyagokkal – mégiscsak Budapest fejlesztése a cél.
akiről nem egyszer mondtam el: nagyra becsülöm szaktudását. Tegyük hozzá, hogy ez a szaktudás a fideszes városvezetés alatt leváltást ért, az ellenzéki városvezetés alatt már kinevezést. (A leváltásról amúgy egyedüliként szavaztam nemmel az akkori közgyűlésben.)
lehet alternatív városházát építeni a kormányban, de a program, amit megvalósít, csakis egy lehet. Mégpedig az, amire a budapestiek világos és egyértelmű felhatalmazást adtak október 13-án.
Az a program, ami elveiben, megközelítésében különbözik mindattól, amit ez a kormány tesz az országgal. Az én programom.
Mindenesetre a valós szándékokat Dávid kinevezésénél talán jobban tükrözi, hogy arról tájékoztattak:
az eddigieken felül nem adja meg a kormány a Lánchíd felújításához szükséges támogatást.
csak pont annyit, amennyibe a miniszterelnök dolgozószobája került. Szerintem a város és az ország egyik legszebb közös szimbóluma megér egy dolgozószobányi pluszt.
Hiszen enélkül a Lánchíd elkerülhetetlen felújításának elhúzódása fenyeget, dolgozunk a megoldáson – a kormány nélkül.