Kerítésen innen
A győri politikusok alighanem megzakkantak! – A közös ellenzéki a Fidesz-jelöltet tolja
Győrben, ahogy közeledik a vasárnapi időközi választás, úgy tűnik, bármi belefér a helyi politikusoknak.
A volt MSZP- alelnök után újabb dezertálás
Bárány István, a DK, a Momentum, az MSZP, a Jobbik és az LMP alkotta ellenzéki összefogás jelöltjeként október 13-án nyert önkormányzati képviselő is Dézsi Csaba Andrást, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjét támogatja a vasárnap tartandó időközi győri polgármester-választáson – jelentette be a közgyűlésben függetlenként tevékenykedő képviselő csütörtökön.
Bárány István sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy számára
mindig a város és benne a választókerülete volt és lesz is az első, és Dézsi Csaba Andrást tartja képesnek arra, hogy a megyeszékhelyet vesse.
Volt alpolgármesterként Dézsi Csaba Andrásnak van városvezetői tapasztalata,
civilként pedig nemcsak szakmai karriert épített, hanem egy országos szintű győri intézmény létrejöttéért, a Szívcentrumért is sokat tett. Orvos szakmai jó hírneve és tekintélye nem csak orvosi környezetben, hanem a város határain túl is hat
– mondta. Hozzátette, hogy
Dézsi Csaba András személyében egy emberközpontú, a városlakókkal párbeszédet folytató, a város érdekét minden szinten képviselni és érvényesíteni képes városvezetőt nyerhetnek a győriek.
Magyarázat helyett magyarázkodás
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy jelenleg nem lehetnek ugyanazok az érdekeik az ellenzéki összefogással, mert neki képviselőként azt kell szem előtt tartania, hogy a választókerületében élők mit szeretnének.
Októberben a város eldöntötte a felállást a közgyűlésben, a 22 fős grémiumba a Fidesz-KDNP-nek 16 jelöltje került be, a gördülékeny munkavégzéshez pedig Dézsi Csaba Andrásra van szükség
– jelentette ki Bárány István.
A legfontosabb döntéseket a közgyűlés hozza meg, a polgármester mozgásterét a közgyűlés által elfogadott szervezeti és működési szabályzat határozza meg. Azt mondta,
döntésének hátterében a pártszimpátiától független racionalitás áll.
Bárány István október 13-án egyéni választókörzetben a szavazatok 46 százalékát szerezte meg, amellyel az ellenzéki összefogás egyetlen olyan jelöltje volt, aki győzni tudott egyéni választókörzetben. Jelenleg ötödik ciklusát tölti önkormányzati képviselőként.
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Vitézy Dávid eddig se kímélte Lázár Jánost, de úgy tűnik most már pároslábbal ugrál annak lágyaltestén
- Hosszú Katinka visszavonul – Búcsúzik az Iron Lady
- Az USA pénzügyminisztériuma nem a magyar KEHI, GVH, vagy a Szuverenitásvédelmi Hivatal – avagy, ahogy azt Mórickáék elképzelik….
- Sulyok úr, melyik az a könyv, amiben együtt szerepel Wass Albert és Máté evangéliuma?
- Bombariadó London legdrágább luxus-bevásárlónegyedében
- Csütörtökön hagyja ki a honvédségi Bálna környékét – Katonai járműfelvonulás várható
- Az 51. tagállam
- A köznyelv ezt szimplán lopásnak hívja – kommentelték a kormány -most kibukó- karácsonyi ‘játékelvonási’ akciójának hírét
- Lázár János és az ő ‘közlekedésinfója’ – Élőben a közösségi oldaláról….
- Átverte a kormány a vízügyeseket?
parepcsi
2020.01.23 17:37 at 17:37
Ez tényleg megzakkant! :(((((
Pap Zsóka
2020.01.25 17:09 at 17:09
Kibújt a szög a zsákból! Már nem is titkolják hogy mindig is egymást támogatták, a többi csak színjáték!