Lesz-e nekünk kormánykoalíciónk?

Hiszen az már az új önkormnányzatok első hónapjaiban kiderült:

Ha most azzal kezdem, hogy egy pártiraton: az MSZP vitaanyagán meditáltam,

Önök abbahagyják az olvasást. A politikafüggő szenvedélybetegeken túl (én az vagyok) a többiek csak akkor tanulmányoznak pártdokumentumokat, ha azok titokban szivárogtak ki, ezért valami izgis lelepleződés várható tőlük.

Újabban a betű még ezekben az esetekben is kevés, a videó az igazi

Sokat próbált szavazatszámlálók vándoranekdotája szerint az egyszeri választó azzal a kérdéssel támadta le őket, hogy hol van a szavazólapon a jachtos.

Ezért nem ezzel kezdem, de majd cselesen ide is kilyukadok. Hanem azzal, hogy idő van! Igen, már megint. Még alig nyitottak új esélyeket az önkormányzati választások, még alig sikerült Kövéréknek darabra mindenkit le-leninfiúzni, és máris. Az önkormányzati koalíciók nyomán hozzá kell látni a remélt új kormánykoalíció programjának összerakásához. Legalább olyan nehéz, mint a Rubik-kocka kirakása (én már abban sem vagyok túl jó), ahol a sokféle színből egy-egy oldalon – ez esetben programfejezetben – kell egységes felületet produkálni. A minimum az, hogy ne legyünk színvakok, lássuk világosan az eltérő színeket. Többet, mint Rubik hat színe.
Az MSZP, Párbeszéd, DK, Momentum, LMP, Jobbik hat pártján túl számos civil csoport, érdekkör elképzeléseit kell összehozni. Ha ez lehetséges, akkor a „hány lista legyen?” kérdése választástechnikai dilemma, ha meg nem, akkor végképp kár nyilvánosan huzakodni rajta.

Ha 2022-ben ennyien és ilyen eloszlásban szavaznak a váltásra,

mint most ősszel, akkor hála a körzetek megrajzolásának és egyéb trükköknek, a Fidesz marad, jó esetben nem lesz kétharmada. „Új többség” akkor lesz, ha új minőség, kormányképes koalíció születik. Ehhez mindenkinek le kell rakni a névjegyét. A kompromisszumok azután jönnek, ha már világos: milyen álláspontok között kell megkötni őket. Az MSZP említett vitaanyagának épp az a célja, hogy odategye a közös asztalra a saját kínálatát. És persze az is, hogy magát kicsit helyrerázza, „energetizálja”, meghatározva: mi az ő szólama az ellenzéki kórusban. „Óbaloldali”-e, mint szívesen mondják rá, hasonlít-e programja az „újbaloldalhoz”, mi a viszonya a politikai-kulturális szabadelvűséghez és a gazdasági neoliberalizmushoz (előbbihez az enyém köszönöm, jó, utóbbihoz pocsék).

Ehhez még csak annyit, hogy kedves fiatal barátaim, „óbaloldali” a rosseb

Na persze, ha az életkort tekintjük, akkor van rajtam némi ódon patina (nevezzük talán nemespenésznek, az hízelgőbb). De ha a tartalmakról van szó, akkor az újbaloldalinak tekintett Sanders és Corbyn társadalmi programjában csupa olyan, távolról sem ultraradikális elem van, amit egy rendes szocdem párt nyugodt szívvel felvállal. (Corbyn nem ebbe bukott bele, hanem abba, hogy az éppen aktuális fő kérdés: a Brexit vitájából kioldalazott.) A rendszerkritikus tömegmozgalmakkal való együttélés, a demokrácia új, szélesebb értelmezése viszont az újbaloldal olyan hozadéka, amit kötelező eltanulni. Ha nem is olyan végletekig, mint a saját pártjába formálisan be sem lépő, inkább mozgalmi csoportokra támaszkodó Sanders.

Sok minden van, amiben a változást akarók eleve egyetértenek

Ha igaza van Szalai Erzsébetnek, akkor nálunk a kapitalizmus „refeudalizációja” zajlik. A feudális alávetettség felszámolásában, a jogállam helyreállításában minden ellenzéki erő érdekelt, zöldülni is mindenki akar. Bár itt sem árt tisztázni, kinek mi vállalható abból, hogy az új köztársaság ne csak hagyományosan liberális demokrácia, de egyben „szociális” (a társadalmi különbségeket csökkentő) és „részvételi” (minél több beleszólást nyújtó) is legyen. A feudális kéreg lehántása után jönnek az igazi viták arról, mi a viszonyunk a kapitalizmus egészéhez és jelen formájához. Nem úgy általában, hanem a konkrét intézkedések szintjén.

Csak néhány menüpont az MSZP kínálatából:

• elfogadható-e, ha a különbségek csökkentése érdekében öt évig nem százalékosan emelik a nyugdíjakat, hanem mindenki azonos összeget kap, vagy ezt mások egyenlősdinek tartják?
• Adható-e minden szegény gyereknek az országban egy csak tanulásra költhető keretösszeg, vagy a Gyöngyöspata-ügyben eddig önfegyelemmel hallgató Jobbikban ez már kiveri a biztosítékot?
• Lehet-e kötelező részt juttatni a dolgozóknak a vállalati profitból?
• Adózzanak-e a munkabéreknél jobban a tőkejövedelmek, mit szólnak ehhez a szabadpiacot féltő erők?
• Legyen-e, ha nem is feltétel nélküli alapjövedelem (bár én annak is híve vagyok), de legalább egy minimumjövedelemre való állami kiegészítés?

Sokan azt mondják: vonuljunk ki a megalázóvá vált parlamentből

Azt még nem tenném. Kivonulás helyett inkább bevonulnék. Egy olyan alternatív parlamentbe, ahol ilyesmiről vitázunk. A szocialista javaslatokat szívesen tekintem egy oda szánt előterjesztésnek is. De akár „előválaszthatunk” is az ütköző tartalmi javaslatokról.
Ideje, hogy az ellenzék országos porondra lépjen. Különben nézhetjük, hogyan keringőzik ott gyorsuló, fékeveszett ritmusban a kormányzati maszkabál: az antirasszista Bayer, a párbeszédért aggódó Kövér, az Európát féltő Orbán.

(A cikk eredetileg a Népszavában jelent meg, amit az író a Városi Kurírnak írt előszavával és a portál engedélyével közlünk.)

Magyar György: Vagy működik öt évig a kényszer szülte koalíció, vagy nagy bajok lehetnek