Az őszi választások persze a városunkról, falunkról szóltak. De nincs ellenzéki szavazó, aki meg ne kérdezte volna magától: lesz-e országos folytatás? Képesek-e a most együttműködő ellenzéki pártok, civilek 2022-ben és utána is együtt maradni, kormány- és rendszerváltást elérni?

Hiszen az már az új önkormnányzatok első hónapjaiban kiderült:

ha elég elszántak, boldogulnak ugyan a folyamatos kormányzati piszkatúra ellenében is, de az igazi mégiscsak az volna, ha az országra köszöntene rá egy acsarkodás- és belső háború nélküli nyugodtabb fejlődési szakasz.
Ehhez viszont az ellenzéknek nemcsak úgy általában kormányképesnek (hozzáértőnek, tisztességesnek) kell mutatkoznia, hanem koalícióképesnek is. Ez néha nehezebb. Elsőként egy olyan közös kormányprogramot kell letenniük az asztalra, ami nem egyiküké vagy másikuké (ilyenek készültek már korábban), hanem közösen vállalt. 2018-ban szakmai és civil segédlettel az egészségügyben már  sikerült ilyen minimumprogrammal előállniuk, de már pl. az oktatásban a Jobbikkal nem lett közös nevező. Kérdés, lehet-e. De az ehhez hasonló problémákra idejében kell felelni. Nem is “csak” 2022. kedvéért. Azért is, hogy bebizonyíthassuk: nem csak központosított egyeduralommal, szigorú vezérelv alapján, gyakorlatilag egyetlen személy hatalmával lehet ezt a sokszínű országot kormányozni. Van, lehet kultúrája a megegyezésnek, a közös érdek előtérbe kerülésének, a kompromisszumoknak, a méltányos és értelmes vitának is. Mert ha a sokszínű ellenzék nem tud egymással dűlőre jutni, akkor hogy tudna maga az ország?

 

Ha most azzal kezdem, hogy egy pártiraton: az MSZP vitaanyagán meditáltam,

Önök abbahagyják az olvasást. A politikafüggő szenvedélybetegeken túl (én az vagyok) a többiek csak akkor tanulmányoznak pártdokumentumokat, ha azok titokban szivárogtak ki, ezért valami izgis lelepleződés várható tőlük.

Újabban a betű még ezekben az esetekben is kevés, a videó az igazi

Sokat próbált szavazatszámlálók vándoranekdotája szerint az egyszeri választó azzal a kérdéssel támadta le őket, hogy hol van a szavazólapon a jachtos.

Ezért nem ezzel kezdem, de majd cselesen ide is kilyukadok. Hanem azzal, hogy idő van! Igen, már megint. Még alig nyitottak új esélyeket az önkormányzati választások, még alig sikerült Kövéréknek darabra mindenkit le-leninfiúzni, és máris. Az önkormányzati koalíciók nyomán hozzá kell látni a remélt új kormánykoalíció programjának összerakásához. Legalább olyan nehéz, mint a Rubik-kocka kirakása (én már abban sem vagyok túl jó), ahol a sokféle színből egy-egy oldalon – ez esetben programfejezetben – kell egységes felületet produkálni. A minimum az, hogy ne legyünk színvakok, lássuk világosan az eltérő színeket. Többet, mint Rubik hat színe.
Az MSZP, Párbeszéd, DK, Momentum, LMP, Jobbik hat pártján túl számos civil csoport, érdekkör elképzeléseit kell összehozni. Ha ez lehetséges, akkor a „hány lista legyen?” kérdése választástechnikai dilemma, ha meg nem, akkor végképp kár nyilvánosan huzakodni rajta.

Ha 2022-ben ennyien és ilyen eloszlásban szavaznak a váltásra,

mint most ősszel, akkor hála a körzetek megrajzolásának és egyéb trükköknek, a Fidesz marad, jó esetben nem lesz kétharmada. „Új többség” akkor lesz, ha új minőség, kormányképes koalíció születik. Ehhez mindenkinek le kell rakni a névjegyét. A kompromisszumok azután jönnek, ha már világos: milyen álláspontok között kell megkötni őket. Az MSZP említett vitaanyagának épp az a célja, hogy odategye a közös asztalra a saját kínálatát. És persze az is, hogy magát kicsit helyrerázza, „energetizálja”, meghatározva: mi az ő szólama az ellenzéki kórusban. „Óbaloldali”-e, mint szívesen mondják rá, hasonlít-e programja az „újbaloldalhoz”, mi a viszonya a politikai-kulturális szabadelvűséghez és a gazdasági neoliberalizmushoz (előbbihez az enyém köszönöm, jó, utóbbihoz pocsék).

Ehhez még csak annyit, hogy kedves fiatal barátaim, „óbaloldali” a rosseb

Na persze, ha az életkort tekintjük, akkor van rajtam némi ódon patina (nevezzük talán nemespenésznek, az hízelgőbb). De ha a tartalmakról van szó, akkor az újbaloldalinak tekintett Sanders és Corbyn társadalmi programjában csupa olyan, távolról sem ultraradikális elem van, amit egy rendes szocdem párt nyugodt szívvel felvállal. (Corbyn nem ebbe bukott bele, hanem abba, hogy az éppen aktuális fő kérdés: a Brexit vitájából kioldalazott.) A rendszerkritikus tömegmozgalmakkal való együttélés, a demokrácia új, szélesebb értelmezése viszont az újbaloldal olyan hozadéka, amit kötelező eltanulni. Ha nem is olyan végletekig, mint a saját pártjába formálisan be sem lépő, inkább mozgalmi csoportokra támaszkodó Sanders.

Sok minden van, amiben a változást akarók eleve egyetértenek

Ha igaza van Szalai Erzsébetnek, akkor nálunk a kapitalizmus „refeudalizációja” zajlik. A feudális alávetettség felszámolásában, a jogállam helyreállításában minden ellenzéki erő érdekelt, zöldülni is mindenki akar. Bár itt sem árt tisztázni, kinek mi vállalható abból, hogy az új köztársaság ne csak hagyományosan liberális demokrácia, de egyben „szociális” (a társadalmi különbségeket csökkentő) és „részvételi” (minél több beleszólást nyújtó) is legyen. A feudális kéreg lehántása után jönnek az igazi viták arról, mi a viszonyunk a kapitalizmus egészéhez és jelen formájához. Nem úgy általában, hanem a konkrét intézkedések szintjén.

Csak néhány menüpont az MSZP kínálatából:

  • elfogadható-e, ha a különbségek csökkentése érdekében öt évig nem százalékosan emelik a nyugdíjakat, hanem mindenki azonos összeget kap, vagy ezt mások egyenlősdinek tartják?
  • Adható-e minden szegény gyereknek az országban egy csak tanulásra költhető keretösszeg, vagy a Gyöngyöspata-ügyben eddig önfegyelemmel hallgató Jobbikban ez már kiveri a biztosítékot?
  • Lehet-e kötelező részt juttatni a dolgozóknak a vállalati profitból?
  • Adózzanak-e a munkabéreknél jobban a tőkejövedelmek, mit szólnak ehhez a szabadpiacot féltő erők?
  • Legyen-e, ha nem is feltétel nélküli alapjövedelem (bár én annak is híve vagyok), de legalább egy minimumjövedelemre való állami kiegészítés?

Sokan azt mondják: vonuljunk ki a megalázóvá vált parlamentből

Azt még nem tenném. Kivonulás helyett inkább bevonulnék. Egy olyan alternatív parlamentbe, ahol ilyesmiről vitázunk. A szocialista javaslatokat szívesen tekintem egy oda szánt előterjesztésnek is. De akár „előválaszthatunk” is az ütköző tartalmi javaslatokról.
Ideje, hogy az ellenzék országos porondra lépjen. Különben nézhetjük, hogyan keringőzik ott gyorsuló, fékeveszett ritmusban a kormányzati maszkabál: az antirasszista Bayer, a párbeszédért aggódó Kövér, az Európát féltő Orbán.

(A cikk eredetileg a Népszavában jelent meg, amit az író a Városi Kurírnak írt előszavával és a portál engedélyével közlünk.)

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Én bízom az összefogás erejében. Bízok a kompromisszumok helyetti konszenzusban. Bízok a nőkben. Bízok abban, hogy SIKERÜL!!!

  2. Én nem hallottam,hogy a Jobbik ellenezte volna a gyöngyöspatai cigányoknak a kártérítését…sőt.
    A nyugdíjak rendezése,vagy a nyugdíjtörvények módosítása nagyon fontos lenne.Nem mondom,hogy úgy mint Ausztráliában,akkora egyenlőség tudata nincs még a magyar népnek,de a megélhetési minimált már nagyon felül kellene viszgálni,és az összes ledolgozott év jutalékát kellene kiszámolni,nem pedig csak a rendszerváltás utáni időszakot,amit mint tudjuk, igen szegényes, mert nagyon kínkeserves bérekért dolgoztattak, a vállalatok.Nos azok amennyire tisztességesen fizették az adót,abból kellene az embereknek kipótolniuk a nyugdíjat illetve az ő keresetük utáni adóbójukból amennyiben tisztességtelen profitra tettek szert?Mint mondjuk a milliárdosokéből.Ha az állam fizeti nekik a fizetéspótlást megint ott leszünk ahol a part szakad.Vagyis a munkáltató helyett a magyar nép fizeti meg az emberek megélhetést is. Ami megint nem számítana be a nyugdíjba.És akkor utána mi lenne,végig végig csak a nagykapitalisták után fizetni a dolgozók pénzét,és a nyugdíjat is? Szerintem inkább az adózási rendszeren kellene változtatni.Hogy mindenkinek megérje tisztességesen adózni,s ezzel együtt természeetesen az ÁFÁt is csökkenteni. Már amennyiben az új kormány nem akar a népen zsarnokoskodni.

    • És még folytatnám azzal is,hogy a 30 év alatt eltulajdonított állami vagyonokat,elkobozni az illetéktelenektől.Ha ez nem lesz meg,felesleges minden ugrálás a részünkről,minden tüntetés,mert ammyi az ellopott pénz,hogy ez a kis ország már belepusztul a nincstelenségbe.Elkeseredett,és elszegényített népen pedig csak uralkodni lehet.Bízom benne,hogy nem ez lenne a cél, hanem a visszaszerzett állami vagyonnal végre rendbe rakni az egészségügyet,az oktatást,a közlekedést és dolgozni a klímaváltozáson.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét