Connect with us

Ez a nap

Gulyás: álhír a tudatformáló táborszervezés, márciusban 9 kérdéses levél jön Orbántól és az alaptanterv maga a tökély – Kormányinfó címszavakban

Megosztás

A kormány úgy döntött, hogy nemzeti konzultációt indít, a témákat elfogadtuk, a jövő hét folyamán a kérdéseket is nyilvánosságra tudjuk hozni – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

A fő témák

a gyöngyöspatai romák kártérítési ügye, a győri gyermekgyilkossággal kapcsolatos eljárás, a börtönbiznisz valamint a bírók függetlensége lesznek – írta a 24.hu. Hozzátette:

9 kérdés lesz a nemzeti konzultációban, március közepétől indul majd és április végéig is eltarthat,

ebben az időhorizontban gondolkoznak, de pontos dátumok még nincsenek. Interneten is kitölthető lesz, de az a praktikus, ha egy időben indul a papír alapú konzultációval.

Orbán vasárnap árulja el….

a kormány klíma- és természetvédelmi akciótervet is elfogadott, ennek részleteit Orbán Viktor vasárnap árulja majd el az évértékelőjében.

Orbán-Merkel találkozó

Ma Magyarország és Németország között a gazdasági és politikai kapcsolatok is kiegyensúlyozottak. A nyugat-európai gazdasági növekedés idén akár meg is állhat, azt nem tudják, hogy ez milyen hatással lehet a magyar gazdaságra, ezért erre fel kell készülni. Az EU-nak ebben az évben új költségvetést kell elfogadni, erről is tárgyalt Orbán Angela Merkel német kancellárral. Ők a két legrégebb óta hivatalban lévő kormányfő, akik már az előző költségvetés összeállításában is részt vettek. Február 20-án állam- és kormányfői csúcs lesz, ami több napos is lehet, ott próbálnak majd ezekről a kérdésekről megegyezni – írta a portál.

Nemzeti Alaptanterv

Nem tekintik politikai alkotásnak, szerintük ez a módosítás előrelépés, és nem kívánnak rajta módosítani. A kerettanterv és a tankönyvek szerinte a legfontosabbak, a NAT-ot kevesen olvassák, a széles vita megkezdődött, készen állnak ebben részt venni, de

szerintük ez jobb.

Álhír

Álhírnek nevezte, hogy milliárdokból szerveznének tudatformáló táborokat 16-18 éveseknek. Közölte, ilyen előterjesztés a kormány előtt nem járt.

Koronavírus

Az Operatív Törzs azért ad folyamatosan tájékoztatást a helyzetről, hogy elkerülhető legyen a pánik. Magyarországon semmilyen megbetegedés nincs. Kínában 188 magyar állampolgár tartózkodik, Vuhan tartományban ketten vannak, ők nem kívántak hazatérni. Akiket hazahoztak, még kórházban vannak, várhatóan vasárnap engedik ki őket, ha a tünetmentesség fennmarad.

Forrás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük