Connect with us

Kerítésen innen

CÖF: A Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást rendelt el Niedermüller Péter kijelentésével kapcsolatosan

cof
Megosztás

A CÖF, amiről ugye tudjuk, hogy egy civil szervezet, persze a kormánynak tetszők közül, feljelentést tett Niedermüller Péter szándékosan félremagyarázott kijelentése kapcsán.

Az jól termő föld, amire hullott….

Csütörtökön közleményt adtak ki, hogy a Lomnici Ügyvédi Iroda közreműködésével beadott feljelentés nyomán elindult a nyomozás….

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság a mai napon arról tájékoztatta a CÖF-CÖKA képviseletében eljáró Lomnici Ügyvédi Irodát, hogy a 2020. január 31-én tett feljelentésünkben megjelölt közösség elleni uszítás bűncselekményének megalapozott gyanúja alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást rendelt el Niedermüller Péter kijelentésével kapcsolatosan.

Mint ismert,

az ATV televízió 2020. január 20. napján sugárzott az „A nap híre” című műsorában Niedermüller Péter, VII. kerületi polgármester az alábbi kijelentést tette, idézzük:

„Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, hogy ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, amiket ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen. Ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük, bocsánatot kérek. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből – mondom csöndesen nektek.”

A jövőben folyamatosan tájékoztatni fogjuk a közvéleményt

és bízunk abban, hogy a faj, nem illetve szexuális beállítottság alapján uszítók ideológiai színezettől függetlenül elnyerik méltó büntetésüket.”

Kíváncsian várjuk, mikor jut el a tájékoztatás-cunamijuk Orbán Viktor romákról tett megjegyzésének taglalásáig, vagy a civilszervezeteket ócsárolók, illetve Soros Györgyről a legképtelenebb összefüggéseket tényként tálalók számonkérésének követeléséig. Ahogy ez megtörténik, azonnal beszámolunk a közélet apró rezdülését is árgus szemmel figyelők akcióiról.

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Eördögh Lajos

    2020.02.13 16:58 at 16:58

    Borzalom ez a CÖF képződmény!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük