Kerítésen innen
Vidnyánszky Attila emlékezetének fekete foltja, avagy állításával szemben „az igazság az……”
Vidnyánszky Attila szerint mindenkinek az az érdeke, hogy legyen érdemi párbeszéd a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) megújulásának módjáról. Ez felettébb jól hangzik, csakhogy ahogy az a Népszavának adott interjújából is kiderül, a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) elnökének sajátos elképzelése van a párbeszédről.
Nagyra törő tervek, némi -finoman szólva- csúsztatással
Vidnyánszky Attila a lapnak elismerte, hogy nem véletlenül emlegetik a nevét, mint a leendő alapítvány kuratórium tagja, vagy vezetője.
„valóban megszólítottak ez ügyben”.
Elmondása szerint régóta kérik az egyetem vezetését, hogy legyenek nyitottabbak, legyenek készek a párbeszédre.
„Pár hónappal ezelőtt találkoztam a kancellár jelenlétében a másik rektorjelölttel, Bagossy László rendezővel, aki maga is elismerte az intézmény zártságát. Az ő rektori pályázata a változás lehetőségét és szándékát tartalmazta. Ám vele szemben Upor Lászlót támogatta a szenátus, aki a változatlanság híve. A párbeszédet fent kell tartani, de ehhez a másik félre is szükség van”
– mondta Vidnyánszky.
Ezzel húzta ki a gyufát Bagossy Lászlónál,
aki közleményben tette helyre a Nemzeti jelenlegi igazgatóját:
„Az elmúlt napokban Vidnyánszky Attila többször is véleményt nyilvánított az SZFE rektori pályázataival kapcsolatban, progresszívnek nevezve a dolgozatomat és maradinak Upor Lászlóét. Ennek kapcsán azt is nyilatkozta, hogy „nemrég találkozott velem”, továbbá, hogy ezen a találkozón magam is az SZFE „zártságáról” beszéltem, amivel azt a látszatot keltette, mintha a modellváltás időszakában és annak apropóján folytattam volna vele informális háttérbeszélgetéseket.
Az igazság ezzel szemben az,
hogy találkozónk másfél évvel ezelőtt történt, és nem a mostani botrány, hanem egy másik, a TAO megszüntetésének botránya volt az ok.
Az eszmecsere nem négyszemközt zajlott: jelen volt az SZFE kancellárja és Kéri Kitty, a Kaposvári Egyetem intézetvezetője is. Szerettem volna, ha közös stratégiát képviselünk annak érdekében, hogy egyetemi játszóhelyeink, mint az Ódry Színpad, részesüljenek a kieső TAO-pénzek kompenzálására létrehozott pénzügyi alapból. Tárgyalásunknak nem volt eredménye, az SZFE egyetlen fillér kompenzációt sem kapott, pályázatainkat az EMMI egytől-egyig elutasította.
Ami a rektori dolgozatokat illeti:
azokat a választás demokratikus processzusának szellemében nyilvánossá tettük, így bárki számára megnyílt a lehetőség, hogy véleményt formáljon róluk, és hogy véleményét összevethesse a mások véleményével. Vidnyánszky Attila megállapításainak igazságát is mérlegre teheti bárki, aki veszi hozzá a fáradságot.
A magam részéről ezeket a megállapításokat tendenciózusnak, manipulatívnak és leegyszerűsítőnek találom, azokkal nem értek egyet, a rektorválasztás eredményének megkérdőjelezését visszautasítom.
Budapest, 2020. 07.03.
BAGOSSY LÁSZLÓ intézetvezető Színház- és Filmművészeti Egyetem”
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség
- Politikai Üldözöttekért Alapítvány – „Egy hangot azt el lehet hallgattatni, de egy közösséget nem”