Kerítésen innen
Civil gettó

Miután bebukott a menekültellenes kommunikáció, nem korrigáltak, hanem szokásukhoz híven meghosszabbították Bicskéig. Már nem csak Soros Györgyre nyomnak mégnagyobb billogot, de a kizárólag általuk hozzá kötött civilekre is.
Először regisztrálnak, aztán….
Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint az átláthatóságot szolgálja, hogy a „Stop Soros” törvénycsomag elfogadása esetén regisztrálniuk kell az illegális migrációt segítő szervezeteknek.
Völner Pál hétfőn az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott:
ehhez kapcsolódóan az említett szervezetek pénzforgalma is külön számlán kell, hogy megjelenjen, és ennek egyfajta ellenőrzése, hogy a bankoknak ezt a Magyar Nemzeti Bank felé jelenteniük kell. Ha nem tesznek eleget a kötelezettségüknek, akkor a nemzeti bank mellett az ügyészség is jelzést kap, és a bíróságon felléphet ez ellen.
Az még nem eldöntött, hogy renitensség esetén milyen színű és hány ágú csillaggal jelölik őket, de ami késik, ugye…..
Völner felhívta a figyelmet arra, hogy
„a támogatási összeg kétszerese bírságként kiszabható”
a szervezetekre, ha nem regisztrálnak.
Végső esetben sor kerülhet a szervezet törlésére is.
Ha regisztrálnak, akkor a kapott forrásokat nem veszik el tőlük, de van egy 25 százalékos illetékfizetési kötelezettség, amely a törvénytervezet szerint kizárólag határőrizetre fordítható, mivel ezt az Európai Unió „valamiért nem támogatja” Magyarország esetében – mondta Magyarország miniszterelnökének mai nemzeti magyar hangja.
Az államtitkár közölte: a törvénycsomag harmadik eleme a távol tartásról szól: azokat,
akik ezt végzik, támogatják, idegenrendészeti eljárásban ki lehet tiltani a schengeni határ 8 kilométeres körzetéből, vagy külföldi állampolgárok indokolt esetben kiutasíthatók az ország területéből.
A kitiltásból simán lehet körbezárás, hiszen úgy mégis egyszerűbb az ellenőrzésük. Az őrületben talán a legszörnyűbb, hogy mi, a többség sztoikus nyugalommal tűrjük, figyeljük, vagy még azt sem tesszük, hogy ki következik. És, ha nem mi, akkor nyugodtan felsóhajtva hagyjuk magunkat tovább terelni.
(forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…
- Hulk Hogan a filmsztár
- ‘Csak rajt ne fogjanak’ – Orbán újabb migrációs valósághajlítása
- Csak időjárás? – Így teszi tönkre a testedet a hirtelen lehűlés, sokan nem is sejtik, miért érzik magukat rosszul
- Gábor György: nyílt levél Schmidt Máriának és Lánczi Andrásnak, az egyes számú Digitális Polgári Kör örök tagjainak
- 31. heti horoszkóp: amikor végre minden a helyére kerül
- Kezet rázott Donald Trump és Ursula von der Leyen: a megegyezés megköttetett
- Ujhelyi István: Tusványos 2026 – Átmenet a diktatúrából a demokráciába
- Németh Balázs hírolvasóból lett Fidesz-frakció szóvivő visszatér a győkeréhez – Az első podcast-haknista: Orbán Viktor
- Az EU eldöntötte: háború! Mi eldöntöttük: se költségvetés, se Tisza, se DK!