Blogbazár
Orbán azt hiszi magáról, ő az új Lenin-összes, amiből kötelező idézni, sőt, csak belőle kötelező – Orbán copyright Orbán!
Az a helyzet, hogy Orbán azt hiszi magáról, ő az új Lenin-összes. Amiből kötelező idézni, sőt, csak belőle kötelező. Még neki magának is. Ezért aztán a Magyar Nemzetben megjelent szokatlanul részletes írásának, amelyet ideológiai alapvetésnek szán, legfőbb forrása saját maga, az ő korábbi szónoklatai.
Orbán copyright Orbán
Egyszer megemlítődik ugyan holmi Kant neve is, de csak mint az átkos liberálisok ősforrása. (Naná, túl sokszor emlegetett mindenféle általános etikai normákat.)
Újra felidéződik az összes sokszor hallott elem: kb. fél tucatszor a „libernyák” szó, (van az úgy, hogy az ember beleszeret a saját szóhasználatába), a szidalmazott politikai korrektség, a Soros-hálózat, a szakadék szélén álló Nyugat és Néppárt, amelyet csak a lengyelek és ő rántanak vissza onnan.
Gyengébbek kedvéért -valószínűleg már csak nekik beszél- újra elmondja, hogy a liberalizmus a nemzet, a család és a vallás ellensége (juj), és hogy a baloldal a járványban elárulta a hazát (még juj-abb).
És persze Trump jó, neki drukkolunk, míg Merkel dilinyós. Utóbbit szebben mondja:
„Az olyan, hogy ‘Illiberális demokrácia nincs’ és a hasonló mondatokat most már a politikai ostobaságok könyvébe jegyzik föl.”
Utólag sikerül leváltania az egész antifasiszta koalíciót is,
különösen nagy bűn a konzervatívok és liberálisok együttműködése, isten ments ettől az Európai Parlamentben is. Hogy akkor mi az egészben az új? Azért akad:
1. A kormányfő átment Káslerbe
Mit tehetne, ha egyszer Kásler már kicsit komikus figura, helyette is neki kell dolgoznia! Előlép oktatásfilozófussá, enyhe naftalinszagot árasztva. Az alábbi mondatokban szó nem esik arról, hogy a gyerekeknek esetleg tudást is kellene szerezniük, fogékonyságot az újra, érteni a világ változásait és boldogulni közöttük. Ehelyett „a nevelés célja, hogy a bevált hagyományainkat továbbvinni képes hazafiak lehessenek gyermekeinkből… az iskolák erősítsék meg a gyermekek születéskor megkapott és a Teremtő által eldöntött nemi identását, segítsék a lányokat, hogy derék, tiszteletre méltó asszonyok, a fiúkat pedig, hogy a családjuknak biztonságot és támaszt nyújtani képes férfiak legyenek.”
2. Véget ért az átmeneti kacérkodás a zöld gondolatokkal
Brüsszel fejére ráolvassa „az abszurditásig emelt klímacélok” és a „szociális Európa” gondolatának bűneit. Zöld meg szociális? Még csak az kéne!
3. Az még nem volna új, hogy megint háborúba hív,
máris a választási harcra:
„A kormányzás nehéz évei után vissza kell térnünk a választási csatatérre.”
(Annak azért különös bája van, hogy a botrány után is hangsúlyosan megismétli az Alapjogokért Központ háborús plakátján elhíresült jelszót: „készüljetek!”) De az most először fordul elő, hogy a lengyel példára hivatkozva kiegyenlített küzdelmet jósol. Már nem a kétharmad a cél, csak a szoros győzelem.
Na mi van, akkor mégsem fogott össze mögötte az egész ország, az együttműködés már nem nemzeti, csak félnemzeti?
Az egyik zárómondat:
„Itt az ideje szedelőzködni” (speciel ezt pártolnám), „hogy a megfelelő pillanatban kilovagolhassunk.”
Na most az egykori magyar harcosok a lovon folyton hátrafelé nyilaztak. Vigyázat!
Ha egyszer ki kell lovagolniuk a hatalomból, ők is ezt fogják tenni. Nyilaznak majd hátrafelé. Ránk, az országra.
Szerző
Friss
- Nocsak, mi történt? Robert Fico támogatja Ukrajna EU-tagságát – Euro beszél…?
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….