Budapesti hétköznapok
A renitens János Kórház (vezénylés nélkül) másodszor is beázott!
Orbán Viktor januárban megígérte, most 60 milliárdból indul kórházfelújítás, lehetőség szerint európai uniós forrás felhasználásával. Úgy tűnik az elemek furcsa fintora, hogy a János Kórház nem tudta kivárni a sorát és az augusztusi után újra beázott!
Csöngött a telefon….
A HVG olvasóját azzal hívták fel a Szent János Kórházból, hogy
elmarad a napokban tervezett nőgyógyászati műtéte, mert beázott az épület.
Egy hónappal ezelőtt már történt hasonló: mint azt lapunk megírta, akkor is elmaradtak a nagyműtétek, és át kellett költöztetni a szülészetet.
… és tényleg!
A kórház kommunikációs osztálya megerősítette, hogy beázott a szülészet épülete, ahol családi szobákat alakítottak ki, és megkezdődött a tetőtér beépítése is.
„Sajnálatos módon az elmúlt hetekben azt tapasztaltuk, hogy a kivitelező a helyreállítási munkák során feladatait nem az elvárható gondossággal és intenzitással végzi. Korábbi esőzés miatt is keletkeztek károk, aminek helyreállítását az érintett cég azonnal megkezdte.A tegnapi nagy mennyiségű esőtől ismételten nagymértékű kár keletkezett, így megkezdtük a szükséges lépéseket és az ügyben jogi lépéseket fogunk tenni”.
A kisműtétek zavartalanul folynak, és a nagyok?
A kórház hozzáfűzte, hogy a szülészeti osztály az első emeletre költözött,
„de a nőgyógyászati kisműtétek és szülések továbbra is rendben zajlanak.”
Azt viszont nem írták, hogy a nagyobb nőgyógyászai műtétek elmaradnának. Olvasónk szerint ugyanakkor egyelőre még újabb időpontot sem tudtak adni számára.
Szerző
Friss
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen
- Politikusok egymás közt 2025 Magyarországán: ‘annyira ócska válasz lett ez, hogy az még Önhöz is méltatlan – pedig ez a léc eleve nincs túl magasan’
- Lázár György: Palladino USA-ügyvivő már be is nyújtotta a számlát…? – Trump azt követeli, hogy….
- Feketelista infó: 517 ezerre nőtt a bankoknak hosszasan tartozók száma
- Parlamenti államtitkár: ‘Brüsszel Péter’ és Kollár Kinga küldte ide a LIBE bizottságot – Lánczi Tamás ráerősítésével
- Nem csak Bohár ‘lódít’, Orbán Viktortól sem áll távol a ‘nagyotmondás’ – most sem….