Sport
Zengtek-zúgtak a szurkolók, 10 ezer ember szorított csapatának a Videoton-Ferencváros bajnoki rangadón – a Covid csendben rötyögött a markába…..
A Ferencváros-Újpest 16.000-es nézőszámát nem sikerült lepipálni a Videoton-Ferencváros bajnoki rangadón Székesfehérváron, de a Nemzeti Sport sacca szerint 10.000-en itt is összeverődtek a szurkolók.
Erre tud valaki gombot varrni? A focimeccseken a koronavírus nem fertőz? Úgy látszik egy intelligens járvány okozóról lehet szó, akivel szót ért a Vár ura?
A magyar labdarúgó-bajnokság gyakorlatilag az egyetlen liga Euórpában,
ahol továbbra is korlátozás nélkül látogathatnak meccseket a nézők. Még az orosz bajnokságban is csak félig engedik megtelni a lelátókat a bajnoki meccseken.
Az UEFA a Bajnokok Ligájában engedélyezte, hogy a csapatok egyharmadáig megtöltsék a stadionokat, de ezzel nagyon kevés ország illetve klub élt csak – egy-két csapat az első fordulóban néhány száz, illetve egy-két ezer szurkoló előtt megnyitotta a lelátókat, de az azóta meghozott korlátozások nyomán a legtöbb országban már erre sem lesz lehetőség.
A stadionok harmadát egyedül a magyar, illetve az ukrán – Sahtyar Donyeck, Dinamo Kijev -, és az orosz – Zenit – csapatok töltötték fel.
<<<<<<<<<<< A Városi Kurír legfrissebb hírei >>>>>>>>>>>>>>>
A Ferencváros – az UEFA külön engedélye nyomán
– a Juventus és a Barcelona csapatát a Puskás Arénában fogadhatja. Ez azt jelenti, hogy azokon a mérkőzéseken 22-22 ezer néző vehet majd részt, de ott legalább a szurkolók közötti távolságtartást papíron az előírások garantálják majd.
A kormány múlt héten, a Ferencváros-Újpest meccs előtt sebtében kötelezővé tette a maszkviselést a stadionokban. Erre azt követően került sor, hogy Szurovecz Illés felvetette a kérdést Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek a kormányinfón, hogy vajon a futballmérkőzés tömegrendezvénynek számít-e vagy sem.
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szívkirályok nyári horoszkópja
- Nem elég megszerezni egy mandátumot, be is kell tudni tölteni
- A merénylet és annak ízléstelen felhasználása
- Szijjártó megússza, vagy a Varga-Novák páros után Ő is megy a levesbe? – Politikusok, akik a lemondását követelik
- Első EP-listavezetői vita, amiről minden résztvevő úgy érezte, hogy Ő nyerte – Nem nekünk kellett volna belőle profitálni?
- Perintfalvi Rita: megint egy öngól. Nem megy ez már nektek fiúk, le kellene ülni a kispadra végre
- Kibújt az Orbán Balázs a Fidesz-zsákból, avagy amikor az „egyszerűagy” elszabadul
- Tíz év után újra maratoni kajak-kenu világbajnokság Győrben
- SOS -jelzést küldött a Műegyetemiek az Oktatás Jövőjéért Csoport: az állami források a 20 évvel ezelőtti érték 40 százalékára estek vissza
- „Egyik a polcra, másik a lábra” – Hosszú, tömött a sor a Tisza-Azahriah kollekció darabjaiért
csipetke
2020.11.01 09:47 at 09:47
Mennyire kell elmebetegnek, népirtónak lennie annak az embernek, aki engedélyezi a meccsek megtartását? Az az ember valószínűleg még nem beteg, de lesz…. Az Isten nem bottal ver…
Jenei László
2020.11.02 17:00 at 17:00
Mennyire kell elmebetegnek lenni, hogy kimenjenek a stadionokba, még ha engedik is? Nem kellene egy kevés diktatúra a megfékezésükre?