Connect with us

Kerítésen innen

Hosszú hétvége a családoknak, kilenc nap a diákoknak – Itt vannak az őszi szünet részletei!

Megosztás

Egy hónapja, hogy elkezdődött a srácoknak a suli és máris látótávolságban az őszi szünet! A hátralévő közel három hét alatt dönteni kell a családoknak, hogy hogyan tölthetik el együtt, vagy a nagyikat igénybe véve úgy a pihenésre szánt napokat, hogy a gyerekek is jól érezzék magukat és a szülők is biztonságban tudhassák a kicsiket.

Hosszú hétvége a családoknak, kilenc nap a diákoknak - Itt vannak az őszi szünet részletei!
Megosztás

Egy hónapja, hogy elkezdődött a srácoknak a suli és máris látótávolságban az őszi szünet! A hátralévő közel három hét alatt dönteni kell a családoknak, hogy hogyan tölthetik el együtt, vagy a nagyikat igénybe véve úgy a pihenésre szánt napokat, hogy a gyerekek is jól érezzék magukat és a szülők is biztonságban tudhassák a kicsiket.

Mikor is?

Mennyi az annyi és különben is, mikortól meddig pihenhetnek ősszel a gyerekek? 2001 előtt még elképzelhetetlen volt az őszi szünet és tessék, mára már alig várják a diákok a tutit.

Így indokolták a bevezetést:

” a szeptembertől karácsonyig tartó szünet nélküli, rendkívül hosszú négy hónapos időszakba néhány napos szünet beiktatása szükséges a Mindenszentek ünnepe körüli napokban.” (MTI 2000. május, 11.)

A Magyar Közlönyben már júniusban megjelent meg a 2021-2022-es tanév menetrendje. A tanév első féléve 2022. január 21-ig tart.

  • Az őszi szünet 2021. október 23. és 2021. november 1. között lesz.
  • A téli szünet 2021. december 22 és 2022. január 3. között lesz.
  • A tavaszi szünet 2022. április 14. és 2022. április 19 között lesz.

Az őszi szünet a diákoknak kilencnapos iskolai szünetet jelent

A közeledő őszi szünet tehát így alakul:

  • a szünet előtti utolsó tanítási nap 2021. október 22. (péntek),
  • az őszi szünet utáni első tanítási nap 2021. november 2. (kedd).

A november 1-i ünnepnap miatt (mindenszentek ünnepe), erre az időszakra esik a szülők háromnapos hosszú hétvégéje. Az idén október 30-tól november 1-ig, szombattól hétfőig jelent munkaszüneti napokat.

Kapcsolódó

 

https://varosikurir.hu/ilyennek-latja-az-unokaja-gyerek-szem-szaj-a-nagyikrol/

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Ilyen idő vár az őszi szünet alatt diákra szülőre egyaránt + biometeorológia - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük