Ez a nap
Parttalan pártdömping
Újabb hét pártot és három nemzetiségi önkormányzatot vett nyilvántartásba az áprilisi országgyűlési választásra pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Ezzel 84-re emelkedett a nyilvántartásba vett pártok száma. Négy éve összesen 71 pártot vett nyilvántartásba a bizottság.

Hét újabb párt a nyilvántartásban
A 2018-as választásra az NVB korábban már nyilvántartásba vett jelölőszervezetként 77 pártot, valamint az országos nemzetiségi önkormányzatok közül kilencet.
[mnky_ads id=”10552
Két szervezetet visszautasítottak
Az NVB pénteki ülésén hét pártot vett nyilvántartásba, ezek – a kérelmek beérkezési sorrendjében – a következők: Színes Magyarország Párt (SZIMAP), Haza és Becsület Párt, Ütőképes Demokraták a Változásért Néppárt (ÜDV Néppárt), Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP), Szegény Emberek Magyarországért Párt (SZEM Párt), Rend és Elszámoltatás Párt (Rend Párt), Tenni Akarás Mozgalom.
Az NVB visszautasította két szervezet nyilvántartásba vételét: az Egyenlőség Roma Párt (ERP) nem az előírt módon nyújtotta be kérelmét, az Egyikre Sem Párt bejelentését pedig azért, mert a választás kitűzésekor bejegyzése még nem volt jogerős.
Az NVB nyilvántartásba vette pénteken a Bolgár Országos Önkormányzatot, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatát (MROÖ) valamint az Országos Horvát Önkormányzatot (OHÖ).
A határozatok nem jogerősek, három napon belül felülvizsgálat kérhető ellenük a Kúriánál.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?