Connect with us

Ez a nap

Német kormányalakítás – Martin Schulz visszalépett 

Megosztás

Korábbi bejelentésével ellentétben, mégsem tart igényt a külügyminisztérium vezetésére Martin Schulz. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke ezt közleményben tudatta pénteken.

Pártja érdekeit személyes ambíciói fölé helyezi

Kiemelte, hogy a személye körüli viták veszélybe sodorhatják a koalíciós szerződésről tartandó pártszavazás sikerét, ezért letesz arról a szándékáról, hogy részt vegyen a következő szövetségi kormány munkájában. Hozzátette, hogy pártja érdekeit személyes ambíciói fölé helyezi.

Nem akarja veszélybe sodorni a pártszavazás sikerét

A politikus szerdán, a koalíciós tárgyalások után jelentette be, hogy lemond pártelnöki tisztségéről, és ha a tagság többsége megszavazza a koalíciós szerződést, átveszi a külügyminisztériumot az SPD előző vezetőjétől, Sigmar Gabrieltől.

Elhatározása felháborodást váltott ki, a bírálatok szerint Martin Schulz veszélybe sodorja a pártszavazás sikerét azzal, hogy a koalíciós szerződés tartalmáról személyi ügyekre tereli a figyelmet, és kiszorítja a kormányból Sigmar Gabrielt, a legnépszerűbb szociáldemokrata politikust.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük