Connect with us

Voks 2022

Ellenzéki összefogás: Róna Péter az államfőjelölt!

Megosztás

A 79 éves jogász-közgazdász Róna Pétert jelölik Áder János utódjának az Egységben Magyarországért pártjai. A kormányváltásra készülő ellenzéki szövetség felkérését Róna Péter, az Oxfordi Egyetem Blackfriars Hall tanára elfogadta – jelentették be az ellenzéki pártok közleményben hétfőn.

Ellenzéki összefogás: Róna Péter az államfőjelölt!
Megosztás

A 79 éves jogász-közgazdász Róna Pétert jelölik Áder János utódjának az Egységben Magyarországért pártjai. A kormányváltásra készülő ellenzéki szövetség felkérését Róna Péter, az Oxfordi Egyetem Blackfriars Hall tanára elfogadta – jelentették be az ellenzéki pártok közleményben hétfőn.

Azért, mert…..

Mint írták, az üzleti és az egyetemi világban is megbecsült Róna Péter családjával 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált, ahol a kormányzati, majd a bankszektorban is dolgozott, később gazdaságtörténészi diplomája mellé az Oxfordi Egyetemen szerzett jogászdiplomát. 1986-ban a Schroders Bank elnök-vezérigazgatójává nevezték ki. 1990-ben a rendszerváltás után amerikai karrierjét hátrahagyva tért haza Magyarországra, ahol az Első Magyar Alap vezetője lett, majd megalapította a buszgyártással foglalkozó NABI Észak-Amerikai Járműipari Rt.-t. Bekapcsolódott a magyarországi akadémiai világba is, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának nemzetközi jogi tanszékén lett óraadó 2004 és 2010 között. 2006-ban címzetes egyetemi tanári rangot kapott. Tapasztalatait 2008-ban a nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval folytatott hiteltárgyalások során tanácsadóként vette igénybe a magyar kormány, 2010-ben a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának tagja lett. Az Ökopolisz Alapítvány kuratóriumi társelnökeként segítette az LMP munkáját.

Több, a pozícióra alkalmas jelölt neve is felmerült az elmúlt hetekben, végül a hat ellenzéki párt és Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt egységesen Róna Pétert jelöli a márciusi elnökválasztáson.

Álomvilág vs. valóság

„Tisztában vagyunk vele, hogy a mai parlamenti viszonyok között a Fidesz könnyen megszavazza saját jelöltjét, Novák Katalint. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy az államfői tisztségre is alternatívát mutassunk.

Róna Péter egyszerre elkötelezett a keresztény értékek, a társadalmi igazságosság és a fenntartható fejlődés mellett, ezek az Egységben Magyarországért sokszínű politikai közösségének is fontosak. Gazdag életútja, elismertsége és eddigi közéleti szerepvállalása alkalmassá tenné a nemzet egységét megtestesítő köztársasági elnöki tisztségre.

Hogy helyette Orbán Viktor egyik leghűségesebb szolgája lesz a köztársasági elnök, az sokat elmond Magyarország jelenlegi állapotáról.

Az Egységben Magyarországért pártjai a közvetlen államfőválasztást támogatják, így, ha az új ciklusban sikerül módosítani az alkotmányt, a következő elnök személyéről a választópolgárok dönthetnek majd…”

– közölte Márki-Zay Péter.

Jakab Péter kérte fel

Miután az ellenzéki pártok közölték, Róna lesz jelöltjük, Jakab Péter Jobbik-elnök külön közleményt adott ki.

„Egy hónappal ezelőtt kértem fel Róna Pétert, az Oxfordi Egyetem tanárát, vállaljon szerepet az államfőjelölésben. Tegnap este pedig a pártelnökök meghozták a döntést: Róna Péter lesz az egységes ellenzék köztársaságielnök-jelöltje! Gratulálok tanár úr!

Ahogy közgazdászként, jogaszként küzdött a bankok által sarcolt magyarok megmentéséért, a magyar bérszínvonal javításáért, most úgy kell küzdeni a nemzet újraegyesítéséért. Köszönöm, hogy vállalja! Az orbáni megosztással szemben legyen szószólója a nemzeti egységnek – zárta közleményét a politikus.”

Forrás

Kapcsolódó

 

Ellenzéki összefogás: Róna Péter az államfőjelölt!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük