Connect with us

Budapesti hétköznapok

Hivatalos: megváltozik a parkolási rendszer Budapesten

Megosztás

A jelenlegi bonyolult, 27 féle parkolási zóna helyett átlátható, világos, négy zónatípusból álló egységes parkolási rendszert vezet be a Fővárosi Önkormányzat, és megemeli a parkolási díjakat is – döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés többsége.

Megosztás

A jelenlegi bonyolult, 27 féle parkolási zóna helyett átlátható, világos, négy zónatípusból álló egységes parkolási rendszert vezet be a Fővárosi Önkormányzat, és megemeli a parkolási díjakat is – döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés többsége.

A közgyűlés 22 igen szavazattal és 7 nemmel új parkolási rendeletet alkotott, eszerint a főváros területén négy zónát határoznak meg:

  • az A-jelű zónában 600 forintba kerül majd óránként a parkolás, és 8 és 22 óra között kell a díjat fizetni,
  • a B-jelűben 450 forint az óradíj 8 és 20 óra között,
  • a C-zónában 300 forint, 8-18 óra között,
  • a D-zónában pedig 200 forint, 8-18 óra között.


Az A-B-C zónákban legfeljebb három órát lehet parkolni, a D-zónában ez nincs korlátozva

A jelenlegi parkolási díjak 175 és 525 forint között mozognak.

Az új szabályozás szeptember első hétfőjén, azaz 5-én lép hatályba.

Világos?

„Nem borul sötétbe a város, csak végre korszerű lesz a világítás! A propagandamédia most azzal vádolja a városvezetést, hogy lekapcsoljuk a közvilágítást, és sötétség borul a fővárosra. Ez természetesen ostobaság, egyszerűen szembe kell néznünk azzal a jelenséggel, amely a világ összes városát érinti, ez pedig az energiaválság.

A közvilágítás korszerűsítésével jelentős energiát spórolhatunk meg, összesen évi 130 napnak megfelelőt.

Ebből a városlakók pedig semmit nem fognak érzékelni. Továbbá a közvilágítást még véletlenül se keverjük össze a díszkivilágítással! A díszkivilágítás a szobroknak és bizonyos épületeknek jár, amelynek idejét rövidítjük, téli időszakban este 10-ig, nyári időszakban pedig 11-ig lesz díszkivilágítás Budapesten. 

-írta Karácsony Gergely közösségi oldalán.

Kapcsolódó

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Parkolás, te baromi drága! - Szeptembertől jön az új parkolási rend Budapesten | Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük