Kerítésen innen
Szijjártó Péterék már 21 éve ünneplik a cirka 50.000-es Hősök téri demonstráció napját – Na jó, nem pont azt….
Szijjártó Péter és felesége a Hősök terén az áldozatokért és a gyerekekért tüntetőkkel egyidőben nagy ünneplésben vannak. „Kerek” évfordulót ülnek, ugyanis 21 évvel ezelőtt mondták ki a boldogító igent.
Holtodiglan-holtomiglan… jóban-rosszban…
„Ma huszonegy éve együtt”
Ezalatt….
Az áldozatokért és a gyerekekért tüntetőkkel telt meg a Hősök tere. A beszédek befejeztével:
20.55: Miközben a tömeg folyamatosan hagyja el a Hősök terét, néhányan azt kiabálják, hogy menjenek a Fidesz székházához. A Blikk tudósítója szerint vonulás közben zúg a
„Mocskos Fidesz!”,
az
„Orbán, takarodj!”
és a
„Bűnözőket védtek!”.
Rogán Antalt és Pintér Sándort sem kímélik a demonstrálók. A székház közelében a rendőrök is nagy számban jelentek meg, sorfalat állnak a tüntetőkkel szemben.
Ezalatt 2.
Balog Zoltánt is utolérte a végzete: a mai Zsinat értekezletén lemondott lelkészi elnöki tisztségéről – írták a Magyar Református Egyház honlapján.
„Súlyos politikai hibát vétettem, de kegyelmi ügyben. Kegyelmet kértem. Kegyelmet akartam valakinek. És ha ezért most el kell mennem, nehogy azt higgyétek, hogy az megoldás lesz” – mondta a Zsinaton, majd arról beszélt, hogy ezután is harc lesz az egyház körül, csakúgy, mint az elmúlt sokszáz évben, de ezt a harcot „lelki fegyverekkel kell vívni és nem közéleti és nem politikai és nem médiafegyverekkel”.
A múlt héten robbant a bomba, miszerint köztársasági elnöki kegyelemben részesült egy bicskei nevelőotthonban dolgozó tanár, aki pedofil kollégáját próbálta menteni. A botrány elsöpörte Novák Katalint és Varga Juditot: a köztársasági elnök és a korábbi igazságügyi miniszter is lemondott posztjáról. Kiderült, hogy tanácsadóként Balog Zoltán is a kegyelem megadása mellett tette le a voksát, s noha attól a pillanattól kezdve folyamatosan őt is lemondásra szólították fel, sokáig ellenállt. Egészen ma délutánig, amikoris lemondott lelkészi elnöki tisztségéről
Szerző
Friss
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség