Kerítésen innen
A részlegesen lemondott Balog Zoltán újabb tisztségétől vált meg
Balog Zoltán, a volt zsinati elnök korábban arról beszélt, hogy lemondott valamennyi közéleti, testületi tagságáról, ez azonban legalább egy esetben nem felel meg a valóságnak.
Jut is, marad is?
Lemondott Balog Zoltán a nehéz sorsú, kiemelkedő zenei tehetségek segítésére szerveződött közösség, a Kis Virtuózok Alapítvány tiszteletbeli elnöki posztjáról
– írta a Népszava. A lemondás tényét a szervezet alapító-alelnöke, Peller Mariann is megerősítette. Balog ezen döntését egy nappal azt követően hozta meg, hogy lemondott a református egyház zsinatának lelkészi elnöki tisztségéről, miután kiderült, hogy a volt miniszter és jelenlegi dunamelléki püspök jelentős szerepet játszott a Vásárhelyi János bűnsegédjeként elítélt K. Endre kegyelmi kérvényének kijárásában.
Ellenpélda
Ugyan Balog a dunamelléki lelkipásztorok és főgondnokok találkozóján korábban arról beszélt, hogy lemondott minden közéleti testületi tagságáról, ami a Kis Virtuózok Alapítvány esetében igaz is lehet, ám mondjuk az V. kerületi önkormányzat által létrehozott Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítványnak továbbra is ő a kuratóriumi elnöke, dacára annak, hogy már a helyi ellenzék is felszólította a távozásra.
Szerző
Friss
- „A vietnámi háborút Karácsony dédnagyapja indította el…” – Cirka ennyire igaz a főpolgármester szerint a Szentkirályi-klipsorozat
- Kiszivárgott a lebutított narancssárga mesterterv, avagy porszem került a Fidesz-gépezetbe
- Cannes-i kitekintő, indul a show – Mesterkurzus Meryl Streeppel
- Hiába beszél nekik (is) Pellegrini elnök – Orbán Viktor és társai a szégyenletes úton
- Eljárás a Meta ellen az EU-ban, a kiskorúak védelmében
- Fantasztikus kirúgott/kilépett tanár-végzős diák találkozó a Radnótiban
- Életfogytiglan – A „harmadik csapás,” ítélet a magyar pedofilnak
- Már többet tudnuk az amerikai elökjelölti-vitáról, mit a budapesti főpolgármester-jelöltiről
- Frissítve! – Pszichológus a Fico elleni merényletről – Videon a merénylő nyilatkozata
- A győzelem nyári csillagjegyei