Kerítésen innen
Vidéki ambíciók és hatalomvágy – Orbán Viktor tanoncévei a mából nézve
Kevés magyar politikus élettörténetét övezi annyi mítosz, mint Orbán Viktorét. A hivatalos narratíva szerint Felcsút szerény utcájáról indulva szorgalommal és tehetséggel jutott az ország élére. De ha közelebbről nézzük a tanulóéveit, akkor kirajzolódott egy határozottan ambiciózus, törtető személyiség, aki nem riadt vissza attól sem, hogy másokon átgázoljon a céljaiért.
Mottó: „Okos volt, az kétségtelen, de nehéz természet. Másokat gyakran legyőzni akart, nem meggyőzni” — Egykori gimnáziumi tanára emlékezik így rá.
A felcsúti évek
A mai miniszterelnök 1963-ban született Alcsútdobozon, és gyermekévei Felcsúton teltek. A községben, ahol szinte mindenki ismert mindenkit, egy ideig átlagos gyereknek tűnt, akit ugyanúgy érdekelt a foci, mint a szántóföldek szélén álló diófák. Kortársai szerint azonban már kisiskolásként is szeretett irányítani másokat: a játékokban mindig ő akart lenni a csapatkapitány, és ha valami nem az ő elképzelése szerint alakult, heves vitákba bonyolódott. Nem minden tanára értékelte ezt a „mindig mindent jobban tudok” hozzáállást. Az általános iskolát Felcsúton végezte el, ahol jó tanulónak számított, de hajlamos volt a szemtelenségre és a szabályok megkérdőjelezésére. Egykori tanítói úgy emlékeznek rá, hogy bármilyen témában képes volt vitába szállni akár a tanárral is, és hajlamos volt a gyengébb osztálytársak rovására érvényesíteni az akaratát. „Okos volt, az kétségtelen, de nehéz természet” – idézte fel egykori tanítója egy évekkel későbbi interjúban.
A városközi Orbán
Középiskolai éveit két városban töltötte: Székesfehérváron kezdett, majd Szombathelyen, a Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett le 1981-ben. Ottani tanárai és osztálytársai szerint már akkor is érezni lehetett, hogy Orbánt elsősorban az érdekli, hogyan lehet egy vitát megnyerni – és kevésbé, hogy valóban igaza van-e. Gyakran beszólogatott órán, és állítólag néha kifejezetten kíméletlen volt azokkal, akik nem tudtak olyan gyorsan gondolkodni vagy érvelni, mint ő. A sport iránti lelkesedése megmaradt, de ekkorra már a futballpályáról is politikai játszmákra emlékeztető manőverei maradtak emlékezetesek.
Haptákban
A kötelező katonai szolgálat alatt sem vált kedveltebbé a társai körében. Zalaegerszegen töltött egy évéből több volt bajtársa is úgy emlékezett: Orbán mindig a könnyebb utat kereste, és igyekezett jóban lenni a megfelelő emberekkel, hogy kikerülje a legkeményebb feladatokat. Egy korábbi katonatársa szerint „mindig ügyesen helyezkedett”.
A szakkollégista
1982-ben az ELTE jogi karán folytatta tanulmányait, ahol az ambíciói csak tovább erősödtek. Az egyetemi közeg intellektuális kihívásai ugyan láthatóan inspirálták, de már ekkor megmutatkozott az a később is rá jellemző stílus, amelyben a vitapartner nem társ, hanem ellenfél. Hallgatótársai közül többen emlékeztek rá úgy, mint aki hajlamos volt „lenyomni” másokat a vitákban, gyakran a hangerejével vagy személyeskedő beszólásokkal próbált felülkerekedni. Nem csoda, hogy a Bibó István Szakkollégiumban sem mindenki örült annak, hogy szinte azonnal vezető szerepre tört. A szakkollégiumban kötött barátságokat – többek közt Kövér Lászlóval és Áder Jánossal –, és hamarosan a kör vezető egyénisége lett. A rendszeresen szervezett vitákon rendre ő vitte el a szót, sokszor meg sem várva, hogy mások befejezzék gondolataikat. Egyik kollégiumi társa így emlékezett:
„Lenyűgözően gyors észjárása volt, de sokszor nem érdekelte, ki sérül meg közben.”
Orbán a rendszerváltó
Az 1989-es rendszerváltás idejére már országos hírnevet szerzett magának. A Hősök terén mondott beszéde, amelyben a szovjet csapatok kivonását követelte, bátor kiállásnak tűnt – de több akkori ellenzéki szerint inkább arról volt szó, hogy ügyesen megragadta a lehetőséget, és minden áron reflektorfénybe akart kerülni, még azon is, hogy elhozta a kivonulást, ami akkor már javában tartott, de a kerekasztalnál megegyeztek, hogy senki sem említi a Hősök terén.
Orbán Viktor tanulóéveinek története tehát nem csupán a szorgalmas vidéki fiú felemelkedésének meséje, hanem egy határozottan törtető, könyörtelen személyiségfejlődés-története is. Már iskolásként sem ismert megalkuvást, és egy pillanatig sem habozott mások fölé helyezni magát – ez a hozzáállás pedig mind a mai napig meghatározza politikai pályáját.
