Kultúra
Közös listán Soros és Simicska
Mint minden évben, 2017-ben is elkészítette a Politico közéleti és politikai hírportál azt a listát, amelyen 28 olyan személy nevét tartalmazza, akik a lap szerint 2018-ban meghatározzák Európában a történéseket. Erre a listára került fel – ugyan nem egy évben – Soros György és Simicska Lajos neve is.
A lista
A listát a német liberális politikus, Christian Lindner vezeti, aki 2013 óta a Német Szabaddemokrata Párt elnöke. A 19. helyen Simicska Lajos áll.
A portál véleménye szerint Magyarországon kívül szinte senki nem tudja, ki az a Simicska Lajos – ő csupán itthon világhírű –, a listán való szereplését azonban azzal indokolják, hogy az üzletember és a nemzet miniszterelnöke kapcsolatában bekövetkezett drasztikus változás a 2018-as választások után döntő szereppel bírhat nem csak Simicska, de az ország életében is. Mint írják:
Ha Orbán nyer, minden szem Simicskára szegeződik majd. Döntenie kell: továbbra is harcolni fog a kormány ellen, vagy veszteségminimalizálás céljából eladja a médiaérdekeltségeit. Amennyiben meghajol a nyomás alatt, az Magyarország legjelentősebb kormánykritikus sajtójának megszűnését jelentheti, és így Orbán szabadon kiterjesztheti a hatalmát.
Soros György a tavalyi, 2017-es lista 10. helyezettje volt.
(forrás: 24.hu)
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Nagy a veszély – Paul McCartney: a művészek és az AI viszonya
- Dr. Kunetz: megindult a történelem hamisítás COVID-19 ügyben is
- Nyolcvanegy éves korában elhunyt Feledy Péter – Legyen könnyű neki a föld!
- Ide a duma kevés lesz – kommentelték a legújabb mentő-botrányt – Pintér úr, ‘dolog van’, ez is az Ön asztala….
- Orbán verkfilmje után Takács Péter közszolga is faragott pár százalékot a Fidesz-támogatottságból
- Világszám! Orbán közszolga egy időben két helyen tudja blamálni magát! – Tényleg tud valamit a pasas…..
- Jámbor András: nem az a csávó vagyok – ‘Így zsarolt meg a Fidesz!’
- Piszkálódások, avagy a NER politikai kultúrája
- YouTube-on csap össze Magyar Péter és Orbán Viktor, mindketten bemutatnak egy-egy Covid-filmet – Mi meg átéltük….
- Export-cucc lett a ‘Békemenet’? – Bencsik András szerint eljött az ideje az első pozsonyinak