Kerítésen innen
Készül az új ÁVH? – Orbán és az ő elgurult gyógyszere….. vagy a miénk, félő, hogy hamar kiderül!
A negyedik Orbán-kormány regnálása semmi demokratikussal nem kecsegtet, de ez az előzmények ismerete után nem meglepő, viszont annál sajnálatosabb. Azzal együtt, hogy hiába volt nyilvánvaló, a választással élők felét nem zavarta. A másik fele pedig nem számít, mármint nekik.
ÁVH újratöltve
Ha péntek, akkor Orbán a Kossuth rádióban beszél. Ma arról, hogy mire is készül. Lesz alkotmánymódosítás, természetesen. Végre elfogadhatják a Stop Sorost, és végre már nem vonja el a figyelmét az irányításról a migrációs válság, úgyhogy lesz ideje egyéb ügyekre koncentrálni. Mindez azt jelenti, hogy előre tudja, hogy szavaz majd az elvileg szabad véleménnyel bíró képviselőkből álló parlament a Sorossal kapcsolatos törvénytervezetről, meg persze azt is, hogy beismeri, hogy a menekültveszélyt kizárólag ők járatták csúcsra. Most, amikor már teljesen mindegy, hiszen újabb négy évig teheti, amit akar.
Miniszterelnöki Kormányiroda
A felálló új Miniszterelnöki Kormányirodáról azt mondta, hogy
„egy erős, közvetlenül hozzám rendelt központja lesz a kormányzatnak”
ez fogja összehangolni a minisztériumok közigazgatási államtitkárainak munkáját, végzi majd a gazdasági ellenőrzést, de lesz benne egy egységes hírszerzési központ is.
Figyelem! Közpénzből hoz létre olyan szervezetet a saját irányítása alá vonva, aminek a tevékenységéről, hatásköréről semmit nem árul el és feltehetően nemzetgazdasági érdekre hivatkozva ezer évre titkosítva lesz minden adat róla.
Semjén mellé pedig még két újabb helyettes is várható: egy a nemzetbiztonságért felelős Pintér Sándor belügyminiszter személyében, Varga Mihály pedig gazdaságért felelős helyettes lesz.
Ja, és persze, csak hogy tudjuk:
„Nem a liberális demokrácia, hanem a kereszténydemokrácia építése a cél.”
Mi is volt az ÁVH?
Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) a magyarországi kommunista pártállami diktatúra részben titkosan tevékenykedő államvédelmi szervezete volt 1948 és 1956 között. Feladata hivatalosan a rendszer ellenfeleinek üldözése, a rendszer és vezetőinek védelme volt. A ténylegesen Rákosi Mátyás pártfőtitkár által mozgatott szervezet az állampárton (Magyar Dolgozók Pártja, MDP) belüli hatalmi küzdelmek részese, a politikai leszámolások fő eszköze és végrehajtója.
Működése során egyre szélesebb feladat- és hatásköröket kapott, ezzel összefüggésben magába olvasztott több korábban önálló állami szervet, illetve más szervezetek egyes egységeit is. Az ÁVH formálisan kezdetben a Belügyminisztérium, majd közvetlenül a Minisztertanács alárendeltségébe tartozott, ténylegesen azonban mindvégig az MDP legszűkebb vezetése, főképp Rákosi Mátyás főtitkár határozta meg a tevékenységét. (Wikipedia)
(forrás: magyarnarancs.hu)
Orbán szerint nem liberális, hanem keresztény demokráciát kell építeni
Szerző
Friss
- 2025, Magyarország: megtámadták a BKK egyik női munkatársát a Blahán, senki nem segített neki
- Orbán-Pintér urak! Ezt tényleg nem látták jönni, vagy csak tettek rá? – Frissítve!
- Magyar György: nem babra megy a játék
- Pottyondy Edina: gumicsontok, mi?! Ühümm, persze….
- Orbán Viktor: a magyar azt hiszi, hogy dörzsölt, de nem így van…. – Pénteki észosztás a Kossuth rádióból
- Köztünk élnek… köztük élünk
- Ez ám a magyar virtus: név nélküli tanár-értékelés a KRÉTA-ban
- Juszt László: Orbán mértéket vesztett
- Az önkényuralom szavatossága
- Nagy Márton -a boldog fogkrémtulaj- üzenete a budapestieknek: ez ilyen sport….