Kerítésen innen
Botrány! – Karácsony Gergely: a f@szért hagytam magam….
Nem sokkal azután, hogy Molnár Gyula ráutaló magatartást tanúsított a hírrel kapcsolatban, miszerint az MSZP miniszterelnök-jelöltje Karácsony Gergely, rögtön kikerült a Karácsony Gergely és ami mögötte van blogoldalra-ra az alábbi felvétel.
Karácsony, az úri fiú
Az Index értesülése szerint a felvétel az Együtt hétfői ülésén készült, amit maga a főszereplő sem tagadott, de kommentálni nem akart.
“A stílusért persze elnézést kérek, de úgy tudtam, hogy a barátaimmal beszélgetek, őszintén. Sajnálom, hogy valaki visszaélt a bizalmammal. Pontosan tudom, hogy ki készítette a hangfelvételt, de nem fogom elmondani.”
És, hogy miért az elnézéskérés?
“Alapvetően az az érzésem, hogy a faszért hagytam magam rábeszélni erre miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem. Ráadásul nekem van egy fő állásom, ami önmagában egy kibaszott politikai stressz, hogy lesz Zuglónak költségvetése, meg ilyen apróságok. Van nekem ilyen szempontból dolgom, így tudom is magam áltatni azzal, hogy én teszek az ügyért, vagy valamit csinálok”
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
4 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen
- Politikusok egymás közt 2025 Magyarországán: ‘annyira ócska válasz lett ez, hogy az még Önhöz is méltatlan – pedig ez a léc eleve nincs túl magasan’
- Lázár György: Palladino USA-ügyvivő már be is nyújtotta a számlát…? – Trump azt követeli, hogy….
- Feketelista infó: 517 ezerre nőtt a bankoknak hosszasan tartozók száma
- Parlamenti államtitkár: ‘Brüsszel Péter’ és Kollár Kinga küldte ide a LIBE bizottságot – Lánczi Tamás ráerősítésével
- Nem csak Bohár ‘lódít’, Orbán Viktortól sem áll távol a ‘nagyotmondás’ – most sem….
- A legerősebb demokrácia, avagy mi már Trump voltunk, amikor Trump még nem is volt
Katalin Hagymasi Gal Sosi
2017.12.10 18:15 at 18:15
Megvan az ujabb ” oszodi ” beszed, lehet mosni vele az agyakat ?
Savazó
2017.12.10 19:19 at 19:19
Mi a faszért nem lehet megmondani ki az ÁRULÓ???????????
Veszely Judit
2017.12.11 01:06 at 01:06
Ugyan! Nincs jelentősége. Még hogy ezeknek ez botrány,!? Hajrá, Karácsony Gergely!
sziapo
2017.12.15 05:17 at 05:17
Igazad van a lucanapról szólve, de erről is gondolkozz el:
tULAJDON-JOG = éLET eLLENES
TERMÉSZET-JOG: FIGYELEM, VAJON A TERMÉSZET KINEK A TULAJDONA? SENKIÉ, DE EGY JELKÉPÉ LEHET, ÉS A Szent Korona pontosan ez volt.
Ebből is látszik, hogy ez a jelkép a természet törvényeihez igazodik.
aMÚGY A BIRTOKLÁS JOGA ŐSHONOS A MAGYAR NYELVBEN.
MAGYARUL MINDIG AZT MONDTÁK: „KIMEGYEK A BIRTOKOMRA, MERT MEG KELL…” művelni ugye?
Remélem ebben is egyetértünk, és nem vallási misztikumot keresünk benne. Mert a létrehozásakor csak istenre hivatkozva voltak képesek igazságot megfogalmazni.