Csak itt, csak a hírlevélben! Botrányok hete, vagy amit akartok

Vízkereszt hetében sem kellett nélkülöznünk a kormányzati botrányokat. Az egész úgy volt megkomponálva, mint egy jó zenemű, egyre fokozódott a hatás. A crescendo a csütörtöki kormányinfón következett be, ahol a miniszterelnök többször is szeméremtesten rúgta a demokráciát. Majd amikor azt hittük, nem lehet fokozni a fájdalmas dodekafóniát,  jött pénteken a nyugdíjak kifizetésének késleltetése, és mindez hét vége előtt, hadd rettegjen a hülye nyugger.

Volt egyszer egy kormányinfó

Többekkel ellentétben – mint már többször leírtuk – a Városi Kurír meg sem próbált bejutni. Miért? – mert biztosak voltunk benne, hogy az a néhány – bocsánat, kollégák – díszpinty, akit odaengedtek, csak a nevetségességre ítélt sajtómunkás szerepét játszhatja el. Mi örültünk volna a legjobban, ha tévedünk, de sajnos nem úgy történt.

A miniszterelnök ugyanis, ahogy valós, komoly szándékkal és nem seggnyalásból, mint a kormányzati újságírók (?) tették, kapott kérdést, és nem is a látszat-ellenzékiség, az „Őfensége lojális ellenzéke”  tüzelőállásból kapott vaktöltényes sorozatot, azonnal elbújt a válasz elől. Olyan badarságokat mondott, mint amikor a hvg munkatársa arról faggatta, nem kínos-e, hogy egyes EU-s vezetők már nem szívesen ülnek vele egy asztalhoz még enni sem. Erre ez a volt a válsz: a „botnak két vége van”. Nem mondod, pubi! Ennyire tellett, na mindegy, hiszen amikor a kolléga nem érte be a válasszal,  Kovács Zoltán azonnal tovább is passzolta a kérdezés lehetőségét. Már ment is tovább a „szopok, nyalok, gombot varok”.

Szolidaritás?

Tévedés ne essék, történhetett bármi a teremben, nézhette bármekkora hülyének is az egybegyűlteket Viki, a bolondok királya, egyetlen, mondom egyetlenegy ember sem vette a kalapját és hagyta volna faképnél az ágálót. Azóta persze szinte az egész ellenzékinek mondott sajtó mosakszik, igyekeznek lemosni magukról egy olyan szennyet, amit nem lehet.

Egyezzünk meg tehát abban, hogy akiket nem engedtek oda, azok dereka lehet egyenesebb. Ők – még ha nem is egészen saját akaratukból – kimaradtak egy előre megkomponált bohózatból. Nem léptek a karmelita manézsba, ahol kormánykritikus, vagy annak látszó sajtóra August, az ostoba bohóc szerepét osztották.

Engem sokkal inkább meglepett, hogy milyen mélyrepülést (a főnök ülepe körül) produkált most is a királyi ház sajtója. Szégyenérzet nélkül buktak bele az anus-ba. Mit buktak, suhantak, pedig tudhatták volna ők is, gazdájuk is, hogy ezt a sajtájt a külföld is különösen figyeli. De mit érdekli mindez őket, akik még hiszik, hogy Magyarország önmagában is lehet az Európai Unió. A németeknek, franciáknak és a többi hülyének meg kívül tágasabb. Vagy várjunk csak, lehet, hogy nem is nekik, hanem nekünk, az is klassz „ugye főnök, ja” nézd, milyen boldogok a britek, pedig még ki se penderítették magukat.

Nyugdíj-botrány, a botrány a nyugdíjak körül

Péntekre aztán még hangosabb lett a zenei össze-visszaság, amikor is kiderült, hogy elfejtették utalni a nyugdíjakat.  Ezt persze soha nem ismerik el. Jöttek a nyilatkozatok, hogy minden rendben van, pedig biztos volt hiba.  Aztán alighanem hathatós kormányzati parancsra délután elkezdtek szállingózni a nyugellátások. Arról most szó se essék, hogy ilyesmi az elmúlt harminc évben nem történt, minden nyugdíjas törölje le az izzadtságcseppet a homlokáról, minden rendben, vagyis várjunk csak, most mondta be a rádió, hogy a postai úton kézbesített nyugdíjak viszont késni fognak.

Nem kellett volna esetleg az eddig jól működő, teljes informatika szétverésével és leállításával megvárni, amíg az újat próbaüzemnek vetik alá? Vagy mi lennék az, mármint a próbaüzem?