Ez a nap
Csalás miatt feljelentik Orbán Viktort!
A Demokratikus Koalíció (DK) csalás miatt feljelenti Orbán Viktor miniszterelnököt, miután Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt héten azt mondta, hogy ebben a kormányzati ciklusban nem lesznek egyéni nyugdíjszámlák.
Ígéret szép szó…
A DK EP-listavezetője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján úgy értelmezte a kijelentést, hogy a kormány soha nem fogja létrehozni az egyéni nyugdíjszámlákat. Dobrev Klára arra emlékeztetett, hogy a kormányfő 2010-ben még arról beszélt, hogy akik a magánnyugdíjpénztári rendszerből visszalépnek az államiba, azoknak továbbra is lesz olyan egyéni számlájuk, ami lehetővé teszi a befizetések nyomon követését.
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: a hitegetés és zsarolás hatására több millió ember veszítette el a megtakarításait és mára már biztossá vált, hogy ezek a pénzek eltűntek az állami rendszerben. Emiatt azt követelte, hogy a kabinet kártalanítsa azokat az embereket, akiket ilyen módon megrövidített.
Nem félnek Orbán Viktortól
Más témában kérdezték arról, hogy a legutóbbi uniós mandátumbecslés a DK-nak egy európai parlamenti helyet jósol. Dobrev Klára azt felelte, hogy több mandátumban bízik, mert véleménye szerint a DK jobban fog szerepelni a választáson, mint öt éve, amikor két képviselői helyet nyertek.
Arról is faggatták, hogy miért szerepel az EP-listájukon a bűncselekménnyel vádolt Czeglédy Csaba. A listavezető azt felelte, hogy a férfi egy ezer sebből vérző koncepciós per áldozata, akit zsarolással próbáltak hamis tanúzásra bírni, de ő ennek ellenállt és hősként viselkedett. Czeglédy Csaba szerepeltetésével azt üzenik, hogy nem félnek Orbán Viktortól és Polt Péter „ügyészségétől” sem – fogalmazott.
Az ügyészségi vádat három bíróság is hamisnak minősítette
Leszögezte, nem a Czeglédy Csaba ellen zajló eljárást akarják lassítani azzal, hogy a férfit szerepeltetik az EP-listájukon.
Kérdezték azokról a hírekről, amelyek szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt az orosz titkosszolgálatok tagjai világíthatták át a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársait. Dobrev Klára a többször is feltett kérdésre mindig azt válaszolta, hogy az ügyészség vádjait egymástól függetlenül három bíróság is hamisnak minősítette.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…