Zsidógyűlölő, vagy szent ember? Hozzászólás a Kornis Gyula vitához

Meglehetősen nagy vitát gerjesztett a napokban Kornis Gyula szobrának felavatása Vácott, pedig nem ez volt az első. Szerzőnk megmutatja a valódi Kornist.

Kövér László, az országgyűlés elnöke

is avatott Kornis Gyula szobrot, 2014. augusztus 21-én, Székesfehérváron. Akkor azt mondta, hogy a magyar nemzedékek akaratából, munkájából és áldozatából megóvott és mindig megújított keresztény magyar állam egyik olyan, 20. századi, mostoha sorsú, de hűséges hívére emlékeznek, akinek emlékét hosszú évtizedekig ki akarták törölni a köztudatból.

Úgy vélte, hogy Kornis Gyula filozófiaprofesszorként, közoktatási államtitkárként, az Országgyűlés, valamint az MTA elnökeként is olyan tudós és politikus volt, aki pontosan tudta, hogy a tudománynak és a politikának különböző az eszközrendszere, de azonos a célja: az embereket kell szolgálniuk. „Kornis Gyula keresztény, nemzeti, konzervatív gondolkodó és politikus volt. Három olyan erény, amelyből a 20. század második felében egyetlenegy is a legsúlyosabb bűnök közé tartozott azok szemében, akik a magyarságra rátelepedő, nemzet- és keresztényellenes gondolatot és hatalmat képviselték.”

A vitában a szobrot most felavató Rétvári Bence államtitkár is hasonlóképpen értékelt:

„Kornis Gyula szobrának hétfői felavatása után balliberális oldalról történelemhamisító nyilatkozatok jelentek meg, melyben az antiszemitizmus bélyegét akarják rásütni (…) Az alaptalan vádakat történelmi tények cáfolják. Kornis Gyula nemhogy nem volt náci szimpatizáns, de éppen a Gestapo hallgatta ki huzamosan, majd később négy hétre be is börtönözte. (…) Az egyetemen erővel lépett fel az antiszemita diákmozgalmakkal szemben, és nyíltan kiállt az általa becsült zsidó emberek mellett. A náci eszmék követőivel való szembenállása miatt tüntettek ellene, és Dunába dobással fenyegették. (…) Kornis Gyula filozófiai alapon, a „kultúrnemzet” eszmerendszer alapján hirdette: „az valamely nemzet tagja, aki magát hozzátartozónak érzi. Ez az érzés pedig elsősorban a sajátos szellemi, kulturális javak közösségére vonatkozik. (…) A kulturális alapon álló nemzeti összetartozás egyértelmű elutasítása a faji, származási alapú náci elméleteknek.”

Kornis vallotta azonban azt is

– amiről az államtitkár nem lebbentette fel a feledés fátylát –, hogy figyelmet kell fordítani a magyarok gazdasági pályára történő nevelésére, mivel ezt a területet a társadalom

„úgyszólván teljesen átengedte egy idegen fajnak, mely aztán így szerzett vagyona és függetlensége alapján a nemzet érdekeivel éppen össze nem hangzó aránytalan hatalomra és kultúrára tett szert.”

S hogy ne legyen kétségünk, melyik ez a nemzetidegen faj, azt is kifejti az Új Magyar Szemlében 1921-ben(!) megjelent „Kultúrpolitikánk irányelvei” című tanulmányában:

„a zsidóság Keletről szabadon beözönölve, békésen először elhódította a magyarság anyagi, majd szellemi kultúráját. Fajával veleszületett radikalizmusa és utilitarizmusa  a lehető legnagyobb haszon elérése egy félszázad alatt a magyarság szellemét megrontotta.”

Vajon mennyiben balliberális történelemhamisítás

az, hogy Kornis Gyula jellemrajzában feltárjuk azokat a vonásokat is, amelyek az írott dokumentumok tanúsága szerint nem titkolt antiszemitizmusát támasztják alá? Miért nem ennek jobboldali, keresztény eltitkolása a történelemhamisítás?

Korábban a házelnök, most az államtitkár úgyszólván példaképként kívánták bemutatni a ma élő nemzedékeknek Kornis Gyulát – de nézzük meg, kik voltak Kornis Gyula példaképei?

„Sokan MUSSOLINI-t és HITLER-t is demagógnak bélyegzik: ámde ezek az egész nemzet érdekéért harcolnak, nem osztályuralomra törnek, nem ígérnek paradicsomot, hanem folyton áldozatot és munkát, mindig kötelességet és odaadást, lemondást és kitartást, erkölcsi keménységet és megújulást követelnek.” – írta „Az államférfi – A politikai lélek vizsgálata” című könyvének első kötetében. Mussolinit a legnagyobb szakértőnek tartja a tömeglélek ismeretében, beszédeiről dicshimnuszokat zeng. „Az olyan államférfiban, akinek lelkét a nemzet egészének érdeke hatja át, rendszerint kifejlődik az a retorikai készség, hogy mindenki szívéhez és eszéhez tud szólni. Úgy tud beszélni, hogy a tarka sokaság valamennyi tagja foglalkozásra, társadalmi rétegre, műveltségi fokra, életkorra való tekintet nélkül meg tudja érteni s tud érte lelkesedni.”

Kornis Gyula jellemrajzának lényeges motívuma

az is, hogy 1938. november 30-án tizenöt képviselővel megalakította a Keresztény Nemzeti Függetlenségi Pártot, amelyhez a házfeloszlatásig további tizenöt képviselő csatlakozott. Kiáltványukban megfogalmazták a párt programját és annak részeként a zsidókérdésben elfoglalt álláspontjukat. Kimondták, hogy bár aggályosnak tartják, mégis elfogadják az első zsidótörvényt, mint a probléma megoldásának egyik lehetőségét. Gergely Jenő „A keresztény pártok és a zsidókérdés” című tanulmányában idézte ennek részleteit:

„Pártunk tagjai már olyan időben is vallották és hirdették, amikor az ilyenfajta állásfoglalás a közéleti érvényesülésnek súlyos akadálya volt, hogy a zsidóság túlságos térfoglalása – egy részének türelmetlen érvényesülési vágya –, a nemzeti vagyon és jövedelem terén elért aránytalan részesedése, a társadalom békés fejlődésének aggasztó jellegű megzavarására fog vezetni. Ugyanezt hirdettük és valljuk a zsidó elemekkel erősen összeszövődött szabadkőművességgel szemben is. Kívántuk és sürgettük régtől fogva, hogy a magyar keresztény ifjúság szerezzen a maga számára gazdasági jártasságot és vegye fel a versenyt az üzleti téren a zsidósággal és részesüljön ebben a törekvésben erős közhatalmi támogatásban. Éppen ezért az 1938: XV. tc. megalkotását az ellene felhozott aggodalmakkal szemben is általában helyesnek tartottuk, és nagy figyelemmel óhajtottuk kísérni ennek a törvénynek a hatását a külpolitikai helyzet, a gazdasági élet, a kultúra, a tudomány és műszaki élet stb. terén. Látni óhajtottuk volna, hogy fiatalságunk kellő kitartással és hozzáértéssel végzi-e az átváltozás során a zsidó szakértőktől átvett feladatokat. Az így szerzett tapasztalatokból alaposabban lehetett volna megállapítani, mennyiben van szükség további intézkedésekre.”

Mindezek ismeretében

enyhén szólva nehéz elhinni, hogy ennek a pártnak megalapítója ugyanaz a Kornis Gyula, akiről a szoboravató államtitkár most úgy nyilatkozott, hogy

„az egyetemen erővel lépett fel az antiszemita diákmozgalmakkal szemben, és nyíltan kiállt az általa becsült zsidó emberek mellett.”

A második világháború után megalakult Népbíróság igazolási tanácsa előtt kellett felelnie az előző évtizedekben folytatott munkásságáról, tiltólistára tették „A magyar politika hősei” című esszégyűjteményét, amelyben bemutatja – többek között Horthy Miklós kormányzó személyében –, hogy milyennek kell lennie, milyen szellemi és erkölcsi kvalitásokkal bírnia annak, aki jogot formál arra, hogy egy ország sorsának irányításába forradalmi módon belenyúljon, és milyenek azok az ideálok, amelyek nevében ez megtörténhet. A Magyar Tudományos Akadémia 1947-ben Kornis Gyulától megvonta akadémiai tagságát. Tagsági jogát ugyan 1989-ben visszakapta, hivatkozva arra, hogy annak idején papi mivolta miatt zárták ki a testületből, és az ok, hogy pap volt, azóta az MTA szabályzatából már kikerült.

Látjuk, hogy Budapest székesfőváros Kossuth terét visszaalakítják az 1944 előtti állapotoknak megfelelően.

Nyílt, agresszív zsidóellenesség

Kérdés: kinek jó az, ha nem csupán fizikailag, hanem ideológiai vonatkozásban is visszahozzák az 1944 előtti állapotokat, azt a – nagy előszeretettel hangoztatott –  „keresztény szellemiséget”, amelynek politikai ideológiája benne rejlően hordozta a II. világháború előtti Magyarországon az antiszemitizmust – természetesen fejet hajtva az üldözötteket mentők előtt –, amely a radikális irányzatoknál nyílt és agresszív zsidóellenességben látott napvilágot.

Már láttuk, hogy ez hová vezetett…

Vendégszerző: Prinner Gábor

Frissítve! Ismét antiszemita politikusnak emelt szobrot a Fidesz – Aláírásgyűjtés a szobor eltávolításáért