Orbán Viktor szerdán késő délután a Facebook-oldalán tájékoztatott a szerdai kormányülés döntéseiről.
Mint mondta, az első hullám idején csatát nyertünk, de a másodikat már felkészültebben és tapasztaltabban várjuk, felvértezve egy nemzeti konzultációval.
Járványügyi szakemberek szerint december-január környékén éri el a csúcspontját a második hullám. Van egy haditervünk, hogyan védjük az időseket, hogyan gyógyítjuk a betegeket, és hogy tartsuk fenn az ország működőképességét. Az egyészségügyet felkészítettük, a védekezéshez szükséges felszerelések, kórházi ágyak lélegeztetőgépek és az ezek működtetéséhez szükséges orvosok, ápolók megfelelő mennyiségben rendelkezésre állnak
– fogalmazott.
Az ágyak számát két-háromszorosára is növelni tudják. Megnyugtatott mindenkit:
ha valaki elkapja a betegséget, meg fogjuk gyógyítani.
Ami a konkrét döntéseket illeti: a kormány fenntartja a beutazási korlátozásokat, kötelező lesz az üzletek mellett a mozikban, színházakban, egészségügyi és szociális intézményekben valamint ügyfélfogadási irodákban is maszkot viselni.
Az országos látogatási tilalmat fenntartják, október elsejétől testhőmérésklet méréssel lehet belépni a diákoknak és a tanároknak az iskolákba.
A tesztek hatósági árát megállapítottuk, 19 500 forintnál több pénzt nem lehet elkérni értük. A szórakozóhelyeket peidg 11-kor be kell zárni
– jelentette be.
Ezeken felül a kormányfő utasította a rendőrséget is, hogy
szigorúan tartassa be a szabályokat, és ha kell, büntesse azokat, akik nem tartják be azokat.
Hogy rogyna rad az eg! A tesztek MINDENHOL a vilagban INGYENESEK, es a kormany bocsajtja a lakossag reszere a jarvany megfekezese erdekeben! Ezek szerint ennek a dagadt majomnak egyaltalan nem erdeke a magyar nep egeszsegenek megvedese, es tobbes szam (KIRALYI tobbes!) elso szemelyben mondja, hogy a betegeket meggyogyitjak! Mintha o lenne a Mindenhato! Hat nagyon remelem, mar nem sokaig! Szegyellje magat, aki a magyar polgarokon poffeszkedve uralkodik!
Marta+Brash
2020.09.17 00:11 at 00:11