Banánköztársaság
A javak jellegének megváltozása
Kósa Lajos fideszes képviselő vagy 10 éve emlékezetes mondattal gazdagította a magyar nyelvet és a közgazdaság-tudományt, amennyiben a lopásra új kifejezést alkotott – elmondván, hogy az MNB alapítványaiban elhelyezett közpénz miként veszíti el közvagyon jellegét. Nos, az Állami Számvevőszék jelentése szerint a képviselő úr akkori értékelése pontról pontra beigazolódott, mi szerint az MNB alapítványok (illetékes bíróságok határozatában is kimondott) közpénze az évek során jobbára átlényegült magánvagyonná – már természetesen az a rész, amely nem veszett el a kétes tőzsdei ügyletek homályában. (Matolcsy György szerint a pénz ugyan megvan, sőt gyarapodott is, de még nem tudni, hogy milyen vagyonelemekben, és ez egyébként is mellékszál.)
A dolgok normális rendje
Lényeg a lényeg, hogy egyes vagyonelemek tulajdonosai mostanában ismét sajátos módon megejtett tulajdonos-váltásra készülhetnek. Korábban már láttunk ilyesmit, mondhatni megszokott gyakorlat volt, hogy az erősebb elvette a gyengébbtől, amije volt, ez volt a dolgok normális rendje. A második nagy háború befejezése óta azonban a vagyonokról, tulajdonokról, miegymásról vitatkozó felek általában tárgyalóasztalhoz ültek, és igyekeztek megegyezni, ha lehetséges, kölcsönösen előnyös módon. Európában nagyjából 70 éve nem volt nagyobb kiterjedésű háború, ami az európai közösség létének köszönhető. (A balkáni háborúk sem voltak éppen apróságok, de nem voltak európai kiterjedésű összecsapások.)
Változott a divat
Rövid néhány esztendő óta azonban ismét divatba jött a korábbi módszer: Putyin kijelentette, hogy a Krím és Ukrajna keleti része, sőt az egész ország az oroszoké. És érvelésnek oda küldte az orosz tankokat. A világ ezt értetlenül nézte, és segítette Ukrajnát léte és identitása megőrzésében, mígnem egyszer csak ismét felbukkant a világpolitika színpadán Donald Trump, és pikk-pakk, bejelentette igényét Panamára, Grönlandra és Kanadára. Zelenszkijnek pedig azt üzente: ha nekünk adod a fél országod, megvédünk az oroszoktól, és békét teremtünk. Amint látható, itt már ismét szóba került egyes vagyonelemek, sőt egész országok tulajdoni átalakulása.
Amerika a porcelánboltban
Trump pedig, aki a jelek szerint egész az egész Egyesült Államok tulajdonosa lett, és rendeletekkel kormányoz, vámháborút folytat az egész világgal, próbál olyan módszereket alkalmazni a világkereskedelemben, amelyek révén más országok javai átlényegülnek amerikai tulajdonná. Amerika a porcelánboltban. Szétszaggatja a kiépült világgazdasági kapcsolatokat, eltorzítja a nemzetközi pénzügyi viszonyokat, árakat és árfolyamokat, sőt meglehet, válságot támaszt. Itt van például a közvetett vámok fenyegetése az orosz olajexportra. Ez egészen sajátos Putyin-ellenes szankció lenne, mert azoknak az országoknak kellene megfizetni, amelyek egyfelől orosz olajat vesznek, másfelől Amerikába árukat és szolgáltatásokat exportálnak. Ha jól értem, ez utóbbiakra terhelnék az 50 százalékos beviteli vámot. (Na mi aztán jól néznénk ki!) Oroszország kiérdemelte a szankciókat, de aligha ez lenne a legcélszerűbb mód az agresszor megfenyítésére. De Trumpot ez láthatóan nem zavarja. Intézkedéseit nem előzik meg előzetes tárgyalások, alkuk, Trump bejelenti az Egyesül Államok óhaját, sőt parancsát, és nemigen törődik a következményekkel, sem ellenfelei, sem szövetségesei véleményével.
Alku alku hátán
Változó korunkban ezekben a pillanatokban úgy tűnik, hogy az USA szép darab ukrán vagyon ellenében védené meg Ukrajna (maradék) részét, de átengedné az oroszoknak az ország keleti felét. (Később még majd talán csevegnének a Baltikumról, Moldováról, egyebekről.) Ennek fejében Putyin (némi kiabálással kísérve) tudomásul venné Grönland és Panama amerikanizálását, (Kanada már nehezebb dió lenne.) Kína pedig Tajvanért cserébe egy darabig nyugton maradna Afrikában és Délkelet-Ázsiában. (Vagy ki tudja?) Ebben a játszmában szép summákról, ásványkincsekről, befolyási övezetekről lehet szó, a folyamatban vagyonelemek tulajdoni, tulajdonosi szerkezete jócskán átalakulhat. És ebben az egészben a fő szereplők szerint Európa csak vesztesként, mellékes tényezőként jelenhetne meg a maga elavult demokráciájával.
Ami a tiéd, az az enyém
A putyini, trump-i politika rejtekében felfedezni vélek valami közösséget az MNB alapítványok születésével. Olyan ez, mint amikor a gyerekek a homokozóban játékokon veszekednek: ami a tiéd, az az enyém is; ami az enyém, ahhoz neked semmi közöd! Csakhogy itt országokról, nemzeti vagyonokról, emberi életekről van szó, a hatalmasok pedig úgy tesznek, mintha mindez az övék volna, és úgy is döntenek a világ sorsáról. Csak remélhetjük, hogy az átalakulás előbb-utóbb (talán Trump és Putyin után) új, stabil helyzetet teremt, és nem torkollik ismét háborúba. (Ez utóbbi esetben nemigen marad majd akármit is fontolgatni.) Ebben a kusza szövevényben csak az látszik biztosnak, hogy Orbán Viktor immár teljesen a partvonalon kívülre szorult. Az erősödő Európa, Ukrajna támogatója jóformán már kitaszította soraiból, az új, nagy hatalmú jóbarátok pedig nem is veszik, soha nem is vették komolyan. Magányos bajkeverő lett az utcai harcos, akinek kétes értékű jobboldali szövetségesei politikai és társadalmi karanténban csatáznak országaikban választói támogatásért.
Baj lesz, ha kimaradunk
Nagy baj lesz, ha mi, magyarok az új világrendben nem találunk helyet magunknak. Társadalmunk, gazdaságunk – leginkább Orbán Viktor és Fidesze jóvoltából – kritikus állapotban van, a közhangulat nyomott, hektikus, olykor már hisztérikus, a kormányoldalon eluralkodott a kocsmai menczer-stílus, itt-ott már felbukkant az utcai politikai erőszak. Az ellenzék még nem elég szervezett, messze nem egységes, támogatottsága még nem eléggé stabil. A célon azonban ez nem változtat. Nem először, és aligha utolszor írom le: rendszerváltozásra van szükség, vagyis ennek a kormánynak mennie kell, a reménybeli újnak helyre kell állítani a létbiztonságot, a jogbiztonságot, a szabadságot! Ez Orbán Viktorral nem lehetséges!
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
