Connect with us

Kerítésen innen

A Jogászok a Jogállamért Csoport szerint Demeter Szilárd méltatlan a közszolgálatra

ke_pernyo_foto_2020-12-03_2_16_37-jogaszok
Megosztás

A Jogászok a Jogállamért csoport tagjai Demeter Szilárdot, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatóját lemondásra, a kormányt egyértelmű elhatárolódásra szólítják fel az emberi méltóság és a jogállamiság egésze elleni súlyos támadást jelentő 2020. november 28-i írása miatt.

„Furcsa dolog ez a német szellem, német szellemiség vagy német társadalom. Ha megnézzük a XX. századi történelmüket, akkor azt látjuk, hogy nagyon fegyelmezettek. Tehát amikor nácinak kell lenni, akkor nácik, amikor liberálisnak, überliberálisnak vagy árjaliberálisnak kell lenni, akkor azok. Eredeti gondolatot ritkán tudnak megszülni, viszont ha megvan a vezérgondolat, az irány meg van adva, akkor fegyelmezetten mennek az irányba, és felböfögik ezeket a paneleket”

– ezt mondta Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a napokban.

Demeter azt is hangoztatta, hogy

„a nacionalizmus pejoratív értelmezése az utóbbi évtizedekből fakad, de a nacionalista, ha visszafordítjuk, az a nemzetszerető ember”. Ezért úgy gondolja, hogy „a mi nacionalizmusunk egy legitim nacionalizmus, és amikor nemzeti érdekekről beszélünk, akkor nemcsak egy országnak vagy egy államberendezkedésnek a védelméről, hanem annak értékkészletéről is beszélünk, az egész nemzet, a világba szétszóródott magyar nemzet érdekeinek a képviseletéről”.

Demeter Szilárd nézetei semmilyen relativizálást nem tűrnek, s mind a saját, mind a kormányzat általi mentegetése elfogadhatatlan

– állítják a Jogászok a Jogállamiságért Csoport tagjai. A holokauszt áldozatait, valamint a liberális világnézetűeket bűnbaknak megtévő kijelentései áldozathibáztatásnak, a közszolgálati jogviszonyban hivatalhoz méltatlan magatartásnak minősülnek, továbbá felvetik a büntetőjogi minősítés lehetőségét, a jogállamiság elutasítása pedig Magyarország alkotmányos berendezkedésének alapjait kérdőjelezi meg.

Aki a jogállamiságot támadja, az az alkotmányos demokráciák alapértékeit támadja, mely más alkotmányos alapelvekkel összhangban, azoktól el nem választhatóan biztosítja számunkra a szabadságot, alkotmányos jogainkat, védelmet a korlátlan államhatalmi önkénnyel szemben.

Demeter Szilárd megnyilatkozása nemcsak a támadott értékek jelentősége miatt, hanem azért sem maradhat következmények nélkül, mert a fentihez hasonló lépések vezettek a történelemben annak a korszaknak a kezdetéhez, amely milliók jogfosztásával és halálával járt. A jogállamiság nem egy elvont eszme, konkrét emberi életeket és jogokat véd. Védjük ezeket az életeket és jogokat együtt, mindazokkal szemben, akik a jogállamiságot már nem érzik korlátnak magukra nézve!

Levelünk aláírásra nyitott mindenki számára,

akik nem akarják, hogy Magyarországot a fentiekhez hasonló nézetek újra egy szégyenteljes és nyomorúságos korszakba vezessék, és akik felismerik, hogy a jogszerű állami működés mindannyiunk érdeke és joga.

A jelenlegi kormány nem határolódott el kormánybiztosától, mivel, ha így tenne, önmagától, évek óta következetesen folytatott politikájától kellene elhatárolódnia. A Jogászok a Jogállamért Csoport ezért nem pusztán Demeter Szilárd kormányzati pozícióból való haladéktalan eltávolítását, hanem a Fidesz‒KDNP-koalíció gondolat- és szabadságellenes, alkotmányos jogainkat sorozatosan csorbító politikájának leváltását is követeli.

Dr. Ambrus Ágnes
Dr. Bárd Petra
Dr. Bártfai Zsolt
Dr. Bozlék Mihály
Dr. Csorba Róbert
Dr. Dávid Eszter
Dr. Deák Dániel
Dr. Előházi Zsófia
Dr. Erdélyi Katalin
Dr. Fleck Zoltán
Dr. Földi András
Dr. Fülöp Botond
Fülöp Ádám János
Dr. Gadó Gábor
Dr. Gál Péter
Dr. Garamszegi Erika
Dr. Hanák András
Dr. Hankó Faragó Miklós
Dr. Kende Péter
Krámer Lili
Dr. Magyar György
Dr. Majtényi László
Dr. Mink Júlia
Dr. Simon Éva
Dr. Stahl Zsófia
Dr. Szentes Ágota
Dr. Szepesházi Péter
Dr. Szurday Kinga
Dr. Tiba Márton
Dr. Tóth Ferenc
Dr. Vörös Imre

Forrás

krízisszálló

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Dr. László Balázs

    2020.12.04 14:15 at 14:15

    Egyetértek a felvetéssel.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük