Kerítésen innen
A Kedves Vezető, a nagy európai szabadságharcos harca: „lécci, most nemáár, naaa, de már komolyan, naa”…!
Az Európai Bizottságnak fel kell függesztenie minden olyan kötelezettségszegési eljárást, amely aláássa a tagállamok területi és nemzeti integritása, valamint polgárai biztonságának védelmét célzó intézkedéseit – írta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bizottság elnökének címzett levelében.
Az Európai Bizottságnak fel kell függesztenie minden olyan kötelezettségszegési eljárást, amely aláássa a tagállamok területi és nemzeti integritása, valamint polgárai biztonságának védelmét célzó intézkedéseit – írta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bizottság elnökének címzett levelében.
Magyarország ellen több ügyben is indított eljárást az Európai Bizottság,
amely aztán november közepén az Európai Bírósághoz fordult, és pénzbírság kiszabását kérte, mivel Magyarország nem tartotta be a menekültügyre és a visszatérésre vonatkozó uniós szabályokkal kapcsolatos tavaly decemberi bírósági ítéletet. Emellett lehet tudni azt is, hogy hamarosan kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarország ellen a jogállamisági mechanizmussal kapcsolatban is, hiszen erről a Bizottság már levelet küldött a magyar kormánynak.
Az Ursula von der Leyennek küldött levélben
– amelyet Havasi Bertalan bocsátott az MTI rendelkezésére hétfőn – a kormányfő kiemelte: az Európai Unió keleti határain kibontakozó helyzet, valamint a bizottság és Magyarország között zajló viták megválaszolatlanul hagytak néhány kulcsfontosságú kérdést. Orbán szerint a globális kihívások megkövetelik a válságokkal szembeni ellenálló képesség növelését, ebben a szellemben döntött úgy Magyarország tavaly júliusban, hogy nem válik a Covid által sújtott unió pénzügyi helyreállításának akadályává.
Légyszi, na….
A miniszterelnök úgy fogalmazott,
„el kell ismernünk, hogy a jelenlegi rendkívüli helyzetet is különleges intézkedésekkel kell kezelni. A biztonságunk és területi integritásunk forog kockán”.
Következésképpen ebben a helyzetben a jelenlegi jogi kereteket a valósághoz kell igazítani, és
„a tagállamokat nem lehet felelősségre vonni vagy büntetni azért, mert működőképes – egyszersmind arányos – megoldásokat alkalmaznak a mindnyájunkat fenyegető kihívásokra”.
Orbán Viktor szerint
„talán mindannyian egyetérthetünk abban, hogy a jelenlegi jogi keret nem biztosít megfelelő eszközöket, amelyeket a nyomás alatt álló tagállamok válsághelyzetben alkalmazhatnak”.
Kiemelve csak a jelenlegi rendszer leggyengébb láncszemét: a tagállam területére történő belépés jogát mindenki számára biztosítani kell anélkül, hogy lehetőség lenne a kérelmező hátterének alapos vizsgálatára a határon, mielőtt engedélyeznék a belépést az országba. És amint a kérelmező az unió területén van, a menekültügyi eljárás befejezése előtt távozik az általa kívánt célországba, ezért nem lehet kiküszöbölni a másodlagos mozgás kockázatát, amely más tagállamokat arra ösztönöz, hogy a schengeni határellenőrzési kódexszel ellentétes belső határvédelmet tartsanak fenn.
„…különleges körülmények különleges intézkedéseket igényelnek…”
Orbán szerint a különleges körülmények különleges intézkedéseket igényelnek. Ez volt a helyzet a Covid-válság esetében is, amikor úgy döntöttek, hogy lazítanak az állami támogatás szabályain és aktiválják az általános mentességi záradékot, így lehetővé téve a tagállamoknak, hogy eltérjenek a költségvetési követelményektől. Szerinte amikor az Európai Bizottság úgy döntött, hogy kötelezettségszegési eljárást indít azzal a megoldással szemben, amely mellett Magyarország a migrációs válság kezelése érdekében döntött, a migrációs nyomás elsősorban Európa déli határait érintette: keletről, a nyugat-balkáni útvonalon, valamint délről, a Földközi-tengeren keresztül.
„Magyarország rendíthetetlenül védte Európa és annak állampolgárai biztonságát azzal, hogy fizikai akadályt emelt, és mindent megtett annak érdekében, hogy különbséget tegyen azok között, akik nemzetközi védelemre szorultak és azok között, akik csak az európai élet gazdasági előnyeit keresték”
A kormányfő hozzátette: mindazonáltal az európai uniós jogi keret következetesen kudarcot vallott a kialakult helyzet kezelésében, ahogyan azok, a tagállamok teljes körű támogatását soha nem élvező javaslatok is, amelyeket az elmúlt hat évben láthattak.
„most új realitásokkal kell szembenéznünk”
A gazdaságok nehézségekkel küzdenek, és a migrációs nyomás nemcsak délen, hanem a keleti határokon is növekszik.
„Be kell látnunk, hogy a jelenlegi válság súlyossága még a gazdasági helyreállításról szóló vitáknál is nagyobb kihívások elé állít minket”
– írta a miniszterelnök az Európai Bizottság elnökének.
Orbán Viktor mindenesetre
„a súlyos és sürgősen megoldandó válság fényében”
arra kérte a bizottságot, hogy tegyen javaslatot a jogi keretrendszer megváltozott realitásokhoz igazított átalakítására, haladéktalanul szüntesse meg a hatályban lévő, elavult és a helyzet megoldását gátló szabályozás kikényszerítését, és függesszen fel minden olyan kötelezettségszegési eljárást, amely aláássa a tagállamok területi és nemzeti integritása, valamint polgárai biztonságának védelmét célzó intézkedéseit.
3 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
Zsuzsa
2021.11.23 08:34 at 08:34
Ez semmit nem szégyell, a pofátlanság magasiskolája. Be van sz…., nehogy kiderüljenek a disznóságaik.
Gabó
2021.11.23 09:03 at 09:03
A nemzetközi helyzet fokozódik…
Mióta halljuk ezt! 2015-ben elárasztottak bennünket a menekültek, mert minden ellenőrzés nélkül átengedték őket az országon, még vonatot is biztosítottak számukra Ausztria felé. Csak hogy lássa a nép, mi vár rá, ha nem Orbánt választja majd. Csak hogy féljenek, mert a rettegőket könnyű manipulálni.
Mi köze a migránsválságnak ahhoz, hogy van egy rohadóan korrupt uralkodóosztályunk, akiktől sokan szeretnének megszabadulni?
Mi köze a migránsoknak ahhoz, hogy belépünk-e az Európai Ügyészégbe, ahogy majdnem mindegyik tagállam tette? Miért kellene feladnunk a jogállamiságot? Miért kell a migránshelyzet miatt óriási kölcsönöket felvennünk az oroszoktól és Kínától, eladósítanunk az unokáinkat is? Miért kell a migránshelyzet miatt vegzálni a kisebbségeket, beavatkozni a családok életébe, kifosztani az ellenzéki önkormányzatokat, a gazdaságvédelmi alapból óriási vagyonokat hülyeségekre költeni, túlárazott építkezésekre, elsíbolni a fideszes vezetésű alapítványokba a nemzeti vagyont? Mi köze a migránsválságnak ahhoz, hogy a főügyész, az ügyészség, a bíróságok egy része már rég nem független? Vagy hogy az oktatással, egészségüggyel mit művelnek – azaz inkább nem művelnek.
Egyáltalán mit csináltak Orbánék az elmúlt 12 évben olyat, ami nem csak a jómódúaknak, kivételezetteknek, haveri körnek az érdekét szolgálta, hanem a demokráciát erősítette, az elesetteket és rászorulókat védte?
Természetesen mindez csak magánvélemény, ragaszkodom a j. murmurandihoz.
Pingback: Gattyán György rárúgta az ajtót Orbánra és Márki-Zayra -új fiú a ringben - Városi Kurír