Kerítésen innen
A kínai Fundan jöhet, csak a CEU-nak kellett mennie – Orbán és Hszü Ning-seng egymás kezébe csaptak
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel a Karmelita kolostorban fogadta a magyarországi campust létrehozó kínai Fudan Egyetem delegációját – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Hszü Ning-seng, a sanghaji központú Fudan Egyetem rektora
a megbeszélésen tájékoztatta a magyar kormányfőt az intézmény működéséről és terveiről. Az egyetem négy campusán jelenleg 11 kar működik, 35 tanszékkel és 17 kapcsolt kórházzal.
2017-ben a Magyar Nemzeti Bank és a Fudan Egyetem együttműködési megállapodást kötött, melynek egyik célja, hogy a Fudan Egyetem campust létesítsen Magyarországon is. Ennek helyszíne az egykori budavári városháza Úri utcában található, felújított épülete, mely Bölcs Vár néven több tudásközpontnak is helyet ad.
Magyarország és Kína a felsőoktatási együttműködés ösztönzése érdekében 2018 őszén megállapodott a Fudan Egyetem magyarországi tevékenységének támogatásáról, különösen a gazdaság- és társadalomtudományok, valamint az informatika képzési területein
– emlékeztetett a sajtófőnök.
Maarif Alapítvány
A napokban írtunk arról, hogy immár köztudott, hogy a török Maarif Alapítvány iskolát hoz létre Budapest IX. kerületében. A Maarif Alapítványt közvetlenül a 2016-os törökországi katonai (ön)puccs után hívták életre, egy 2016. június 17-én rapid módon megszavazott törvény erejével, s célja az iszlám világban korábban beindított gülenista iskolák leváltása.
Az alapítvány egész sor példásan működő demokráciában van jelen,
például az alábbi helyeken: Mauritánia, Szudán, Afganisztán, Elefántcsontpart, Szomália, Kongói Demokratikus Köztársaság, Csád, Egyenlítői-Guinea, Gabon, Gambia, Szenegál, Sierra Leone, Burundi, Guinea, Niger, Albánia, Mali, Észak-Macedónia, Kamerun, Pakisztán, s most végre megnyílt az esély, hogy a közakaratnak és a közjónak megfelelve Magyarországon is hozzájárulhasson az alapítvány az oktatási színvonal további emeléséhez.
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….
GÁBOR
2019.10.31 15:53 at 15:53
AZ EMBEREK „NEM” AKARNAK MAGYARORSZÁGON EGY OLYAN EMBER EGYETEMÉT/CEU-T, AKIT TÖBB ORSZÁGBÓL KIUTASÍTOTTAK!!
Pingback: Palkovics László a Magyarországra települő kínai egyetem "arca"! A világvároshoz méltó terveket kidobhatjuk a szemétre.... - Városi Kurír