Connect with us

Budapesti hétköznapok

Palkovics László a Magyarországra települő kínai egyetem „arca”! A világvároshoz méltó terveket kidobhatjuk a szemétre….

Megosztás

Baranyi Krisztina Ferencváros polgármestere Facebook posztban jelentette be, levelet írt a miniszterelnöknek és a Fudan-felelős Palkovics László miniszternek, amelyben kérte, hogy a kormányzati terveket hozzák nyilvánosságra és amennyiben a cikkben leírtak megfelelnek a valóságnak, a meghozott döntéseket vonják vissza.

Hadházy: Palkovics László őszödi beszéde, ami után egy normális országban nem úszná meg egy lemondással
Megosztás

A Direkt36 oknyomozó hírportál kedden jelentette meg a kínai állam magyarországi befolyásszerzéséről készített tényfeltáró írását, melyben a Fudan Egyetem magyarországi kampuszának létrehozásáról is közöltek részleteket. A cikkből többek között az is kiderült, hogy a kormány kínai hitelből tervezi megvalósítani a beruházást, melyet Magyarország fizet majd, annak kivitelezése pedig kizárólagosan kínai projektként valósítható meg. Ráadásul a tervezet alapján a kampusz annak a sokezer magyar egyetemistának szánt Diákváros helyén jön létre, amelyet a kormány még a fővárosi vezetéssel együtt egy közös beruházás keretében tervezett megvalósítani.

A hírt ellenzéki politikusok is kommentálták a Facebookon

Baranyi Krisztina Ferencváros polgármestere Facebook posztban jelentette be,

Levelet írtam a miniszterelnöknek és a Fudan-felelős Palkovics László miniszternek, amelyben kértem, hogy a kormányzati terveket hozzák nyilvánosságra és amennyiben a cikkben leírtak megfelelnek a valóságnak, a meghozott döntéseket vonják vissza.

„…A projekt előkészítése a legutóbbi időkig rendben haladt, épp most zárult le az országban egyedülálló értéket képviselő ipari műemlék, a Nagyvásártelep megújítására kiírt nemzetközi tervpályázat.

Amikor is robbant a bomba:a Kormány a Diákváros teljes területét a kínai elit egyetemnek, a Fudannak akarja átadni.

Ezzel a beruházás kizárólag egy magánegyetem céljait szolgálná közpénzből.

Mert nem csak a területet adja át, de fel is építi, majd át is adja az egyetemet és a hozzá tartozó kiszolgáló létesítményeket a kínaiaknak.

Mindebből Budapest többi egyetemének, az oda járó diákoknak, egyáltalán a városnak semmilyen haszna nem lesz,

a világvároshoz méltó terveket kidobhatjuk a szemétre, viszont belekerül legalább 500 milliárd forintunkba, hogy kínai hitelből, kínai cégek által épített, kínai magánegyetem legyen Budapesten…”

Karácsony Gergely főpolgármester szerint….

„Több ezer magyar diák számára megfizethető lakhatás Budapesten vagy a kínai politikai, titkosszolgálati befolyásszerzés támogatása a magyar adófizetők pénzén?

Nem kérdés, hogy a fővárosi városvezetés az előbbit támogatja, ragaszkodunk ahhoz a megállapodáshoz, amit a kormánnyal a Diákváros-projektről kötöttünk, és elvi, valamint nagyon is praktikus okokból erősen ellenezzük, hogy több száz milliárd forintos hitelből fallal körülvett kínai egyetem épüljön a budapesti Diákváros helyére….”

Fekete-Győr András véleménye az….

a kínai egyetem beengedése és a CEU elüldözése világos jelzése annak, hogy a magyar kormánynak fontosabb egy „keleti kommunista diktatúra, mint a nyugati szövetségesek”. A Momentum miniszterelnök jelöltje a Facebookon aggodalmát fejezte ki, hogy

„Magyarország kínai és orosz kémek játszótere lett”.

Egy érdekesség…..

„2017 januárjában az Afrikai Unió etiópiai, Addisz-Abebában álló székházának technikusai szokatlan jelenségre figyeltek fel: az épület szervereinek adatforgalma minden éjszaka éjfél és kettő óra közt megugrott, pedig ilyenkor alig volt valaki az épületben. A húszemeletes épület biztonsági átvizsgálásakor kiderült, hogy a forgalomnövekedést az okozta, hogy az adatok minden éjjel titokban átmásolódnak egy sanghaji szerverre. Ezen kívül asztalokba és a falakba rejtett lehallgató berendezések is előkerültek az épületben.

A 200 millió dollárba kerülő, 2012 elején átadott székház Kína ajándéka volt Afrikának: nem csupán a költségeket állták, de a kivitelezést is vállalták. Az építkezést a most a Fudan budapesti kampuszára is bejelentkező Kínai Állami Építőmérnöki Vállalatra bízták.

Az Afrikai Unió székházában keletkezett bizalmas információk öt éven keresztül kerülhettek illetéktelen kezekbe,

mielőtt az adatszivárgást és a lehallgatásokat végül a technikusok felfedezték. A kémkedés vádját a kínai kormány és a kínai állami cég is tagadta. (…) Az etiópiai incidenst követően a vállalatot tavaly az Egyesült Államok védelmi minisztériuma feketelistára rakta a Népi Felszabadító Hadsereggel, vagyis a kínai katonasággal való szoros kapcsolata miatt, Kínában ugyanis a kiberkémkedést és technológiai hírszerzést jórészt a hadsereg felügyeli. Később pedig egy elnöki rendelet külön megtiltotta, hogy amerikai állampolgárok vagy cégek részvényesei lehessenek a kínai építővállalatnak.

palkovics

A Világbank 2009-ben egy fülöp-szigeteki útépítési projekt vizsgálata során kartellezést fedezett fel

és ezért hat évre szankciókat vezetett be a vállalattal szemben. 2017-ben egy bahamai luxushotel- és kaszinóépítésnél többszáz millió dollárnyi fiktív költségek és kivitelezési problémák miatt perelték be a céget. 2019-ben pedig a pakisztáni kormány szerint a kínai vállalat egy ottani gigantikus autópálya-építési projektje során 500 millió dollár (kb. 150 milliárd forint) tűnt el korrupt hivatalnokok zsebében. 2021 januárjában pedig az ausztrál kormány akadályozta meg, hogy a kínai építővállalat felvásároljon egy ausztráliai építkezési céget. Attól tartottak, hogy a kínai hírszerzés a cégen keresztül Ausztrália kritikus infrastruktúrájáról szerezne információkat.

Nemzetbiztonsági aggályok ráadásul magával a sanghaji Fudan Egyetemmel szemben is felmerültek. Ahogy a Direkt36 korábbi cikkéből kiderül: az egyetem együttműködik a kínai hírszerzéssel, külön kémiskolát működtet, és a Kínai Kommunista Párt elitképzőjeként a Fudan tanárainak és hallgatóinak legalább negyede párttag.

Ezekből a problémákból az ITM előterjesztése semmit sem említ meg, a kínai céget kizárólag méltatja

„A vállalat 2016 és 2020 között a világ legjobb kivitelezője címet nyerte el, valamint a legnagyobb minősítő cégek (ENR, Standard&Poor’s, Moody’s, Fitch) mind ’A’ kategóriás kivitelezőként tartják számon” – áll a minisztériumi előterjesztésben.” (forrás)

Mint arról többször beszámoltunk….

Palkovics

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. gina

    2021.04.17 20:22 at 20:22

    Elmebeteg kipcsák,de menekülteknek nem ad hazát…egyszer földönfutóvá válik ö is,, ez a putris muzsikus …

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük