A keddi Magyar Közlönyben jelent meg egy miniszterelnöki határozat, amely szerint Orbán Viktor a kínai Fudan Egyetem magyarországi felsőoktatási tevékenységének támogatásáról szóló megállapodás létrehozására adott felhatalmazást az innovációért és technológiáért felelős miniszter, valamint a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztése alapján.

A vonatkozó határozatban a miniszterelnök közli, „egyetértek a Magyarország és a Kínai Népköztársaság között a Fudan Egyetem magyarországi felsőoktatási tevékenységének támogatásáról szóló megállapodás létrehozásával”, továbbá „felhívom az innovációért és technológiáért felelős minisztert, a külgazdasági és külügyminisztert, valamint az igazságügyi minisztert, hogy a megállapodás létrehozását követően, a megállapodás végleges szövegének megállapítására való felhatalmazásról szóló határozat tervezetét

- Hirdetés -

haladéktalanul terjesszék a kormány elé.

A Fudan Egyetem neve nem ismeretlen Magyarországon, a kínai intézmény korábban a Corvinusszal megállapodva jelentette be: közös MBA-képzést indítanak. Az erről szóló együttműködést most, októberben szignózták a felek, a program jövő tavasszal kezdődik.

Mindez azért is érdekes, mert a CEU magyarországi sorsa továbbra sem ismert. Orbán Viktor az ezzel kapcsolatos kérdésre megint nevetgélve-vicceskedve válaszolt. A CEU rektora múlt héten jelentette be, hogy ha egy hónap alatt nem lesz megállapodás, akkor „a CEU lényege” Bécsbe költözik.

(Forrás: HVG)

Kapcsolódó

Új magyar letelepedési programot hirdet egy kínai üzletember

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét