Connect with us

Banánköztársaság

A „kormány” és a sajtó

kovács
Megosztás

Van ez az „Operatív Törzs”, az egyébként visszafogott, szinte kulturált egyenruhásaival – és van Kovács Zoltán.

Megjelent, tán vadászatról esett be, és kiosztotta az újságírókat

Elmondta, mi az újságírók föladata, szerinte. Kérdésekre nem válaszolt, vagy szokása szerint mellébeszélt, terelt, hazudott.

Fölháborító volt.

Hirtelen pár percben, de hihetetlen töménységgel kaptunk valamit abból, amit a hatalom a nem nyalonc, nem terrorista, tehát nem „kormánypárti” médiáról gondol. Mindezt akkor, amikor a „kormánynak” – igen, neki! normális országban legalábbis – kifejezetten ügyelnie kellene arra, hogy jó viszonyban legyen az újságírókkal. Nem kiosztani, nem mikrofont kitépni, nem belefojtani a szót… Segítségüket kérni.

Hogy a „kormányt” nem érdekli a még „független” média, sőt, megveti, az eddig is egyértelmű volt. De Kovács Zoltán úgy beszélt ma az újságírókkal, mintha a valagából rántotta volna ki őket…

Kultúrállamban ilyen helyzet nem fordulhat elő. Nálunk hivatalosan ilyen a hatalom.

Gondolom, tiltakozás nem lesz… Nem is illik: még megzavarnák a sajtószabadság ünnepét.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük