2019.04.24. Névnap: György

A korrupció csapdájában 0 59

korrupcio

A közelmúltban napvilágra került adatok szerint Magyarország egyike az unió legkorruptabb országainak. A Fidesz-kormány ezt egy – a már megszokott – legyintéssel intézte el, mondván: emögött is Soros György áll. Úgy tűnik a kormányzati kommunikáció a jövőben is folytatja azt a gyakorlatot, hogy az Orbán-rezsimet érintő minden nemzetközi kritika mögött a “gonosz spekuláns” áll, akinek a csápjai mindenhova elérnek.

Az állampárt szakemberei jól saccoltak….

Úgy látszik, az állampárt szakemberei eddig jól mérték be, hogy mire, hogyan reagálnak a magyar emberek. A fenti hír nagyjából egy napig élt, nem igazán rázta meg a társadalmat, nem vonultak az emberek az utcára, pár dühös poszt a közösségi oldalon, néhány írás a független portálokon, majd a többi néma csönd. Az Orbán- fanok számára teljesen mintegy mi jelenik meg, ők talán még akkor is Orbánra szavaznának, ha a NER egyik felkent lovagja, a tetőt is ellopná a fejük felől. Ők beárazták a kormányt, ilyen ügyek nem csapják ki náluk a biztosítékot.


Milliárd… mennyi is az? Van inkább egy ezresed…?

Az ellenzéki pártokkal szimpatizálóknak sem sokat mondanak a milliárdok, senki sem csodálkozik már azon, hogy Mészáros szinte a nulláról indulva az ország leggazdagabb embere lett. A többség csendben beletörődik a megváltoztathatatlanba, úgysem változik semmi, minek zajongjanak. Az ellenzéki pártok is nagyjából tisztában vannak ezzel, egy-két üres sajtótájékoztatón kívül semmi sem történt. Folyik – folydogál az aláírásgyűjtés az Európai Ügyészséghez történő csatlakozásról, a mindennapok közbeszédébe azonban nincs jelen. Nem ettől fog megdőlni az Orbán -rezsim.

Kristóf Luca: A magyarok azt értik, hogy a postás meglógott a nyugdíjjal, azt nem, hogy Mészáros Lőrincnek a semmiből lettek százmilliárdjai….

A korrupció önmagában nem tudja megbuktatni a Fideszt.

Láthattuk, hogy a tavalyi parlamenti választásokon mindazon fideszesek is nyertek egyéniben, akik kétes ügyekbe keveredtek. Erre talán Kósa Lajos a legjobb példa, aki körül éppen a kampány időszakában csapkodtak a hullámok. Kiderült, hogy a felesége jóval áron alul jutott egy céghez, majd az akkor 82 éves anyukája nyugdíjas korában szánta rá magát arra, hogy vállalkozni fog, bevásárolta magát egy disznó hizlaldába. Mindez még nem volt elég, napvilágra került, hogy Kósa kapcsolatba került egy csengeri “örökösnővel”, aki a közjegyzői papírok szerint 800 millió forintos “ajándékot” ígért Kósa édesanyjának.

A botrány nem ártott Kósának, igaz a kampányban eldugták a sajtó elől, gyakorlatilag csak a villanyoszlopokon volt jelen a debreceni választókerületében. Ennek ellenére a mandátumot nagy fölénnyel nyerte meg, a rá voksolókat nem érdekelték a zűrös ügyei.

Megfogható, érthető számok és történetek kellenek

Tóth István János, a független Korrupciókutató Központ igazgatója úgy gondolja, hogy amikor arról van szó, hogy 25 milliárd helyett 43 milliárdért épült meg egy uszoda, mert a pénz egy részét “visszaosztották” a leendő nemzeti tőkésosztály egyik kijelölt képviselőjének, azzal az emberek nem igazán tudnak mit kezdeni.

Az viszont megfogható történet, hogy például a Gundel nyolcszáz forintért adja ugyanazt az ételt Orbán Viktornak, amiért az éttermükben ennek a többszörösét kell fizetni. Ezt az emberek könnyen megértik, ez ellen már tüntetni is lehet.

Az igazgató szerint az átlagember nem tudja elképzelni mennyi egymilliárd forint. Ezért nem volt elemi erejű a felháborodás amikor kiderült, hogy a letelepedési kötvényekkel becslések szerint a nyolc offshore cég mintegy 100 milliárd forintot zsebelt be, ami néhány NER-lovag, fideszes potentát zsebében landolhatott.

Vásárhelyi Mária: Ne csodálkozzunk, ha Mészáros (Orbán) két év múlva nem Magyarország, hanem Európa egyik leggazdagabb mágnása lesz

Miközben jó pénzért Orbán európai útlevelet adott nagyjából 20 ezer külföldinek,

akik között büntetett előéletűek is voltak, a migránsokkal riogat. A magyarok azoktól a menekültektől félnek, akik nem is akarnak ide jönni, sőt az Európába érkezők száma 95 százalékkal csökkent az elmúlt évben.


Fidesz-menlevél

A hatalom saját maga számára menlevelet adott a korrupció miatt. Erről beszélt Lánczi András még 2015-ben , amikor úgy fogalmazott

“amit korrupciónak neveznek, az a Fidesz legfőbb politikája”,

amely a klientúra cseréjét szolgálja. A Fidesz közeli oligarcháknak tehát be van árazva az “alkotmányos” költség, az a rendszer törvényesített része. A törvényesített lopáshoz asszisztálnak a magyar bűnüldöző szervek, kilövési engedély nélkül nagy vadra, nem vadászhatnak. Van elég kis hal, akik feje felmutatható a népnek.

Dobrev Klára: Én még úgy tanultam, hogy a lopás, bűnpártolás nincsenek benne a Bibliában, a tolvajok üldözése viszont igen

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három × kettő =

Legfrissebb cikkeink

cigi

A párizsi Notre-Dame múlt heti tűzvészében leomlott huszártorony körüli állványzatért felelős vállalkozás szerdán elismerte és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy …

patkány

Megy a bruszt a fővárosi közgyűlésben, a politikai hovatartozás úgy tűnik feledteti a képviselőkkel a probléma súlyosságát. Pedig a patkány …

cica

Voltunk az Auchanban, mert ott van állatbolt, amit nem szeretek, de abban kapni kiscicákra is használható bolhairtó sprayt, hiszen nekik …

gyerek

Az egyik kép, 2002-ben készült. Egy – talán spanyol – kiskölök üvölti: „A jövő elkezdődött”. A kép amúgy lopott. Mondhatni, …

Megosztás

Szerintem ez érdekelhet téged: A korrupció csapdájában!
Kattints ide a cikkért: https://varosikurir.hu/a-korrupcio-csapdajaban/