“Figyelj, haver! Kis focistám! Szerinted az új stadiontól megjavul a foci? Öhöm. Ha Mari néni szarul főz és adok neki Zepter edényhalmazt, attól finomabb lesz benne, ami szar?” /Hofi Géza/


A liechtensteini Vaduz 2-0-ra verte a Videotont

hazai pályán az Európa Liga selejtezőjének második fordulójában, így a magyar csapat kiesett. Liechtenstein európai monarchia Ausztria és Svájc között, a Rajna völgyében. Kis mérete ellenére nagy nemzetközi hírnévnek örvend, mivel az adóparadicsomok egyike.

Valamivel több, mint mint 35 ezer lakosú kis ország amatőr focistái

ellen a második félidőben még kapura sem igen rúgtak a fazonírozott hajú, belőtt sérójú, aranylábú magyar kedvencek. A hosszabbítás után a 10 főre fogyatkozott ellenféllel sem bírtak a nemzet dédelgetett fiai. De a pályán voltak, közelről látták a labdát, még ha nem is igen találkoztak vele. A mérkőzés végén talán még dekázhattak is egy jót, ha már meccs közben csak elvétve találkoztak a bőrrel. Ma már ez is siker! A mérkőzés „közszolgálati” riportere szerintem jobban megizzadt a közvetítés alatt, mint az Orbán kegyeltje sztárocskák.

Az ellenfél a svájci másodosztályban vitézkedik.

Az elmúlt szezonban 10 csapat közül a tisztes 6. helyen végzett. 48 rúgott gól ellenében 70 -szer zörgött a hálójuk. Számukra hobbi a sport, többségük tisztes polgári foglalkozás mellett rúgja a labdát, a maga örömére.

Csütörtök este a Videoton mellett nagy verést kapott – itthon – a Debrecen is. A Honvéd tizenegyesekkel kapott ki és búcsúzott a kupából. Egyedül a Fradi maradt talpon, egy nyögvenyelős döntetlen után jutott túl a máltai ellenfelén.

A mi dédelgetett sztárocskáinkat jól megfizetik, a semmiért.

A nemzeti első osztályban nem ritka a havi 8 milliós fizetés sem, aki két egyenest tud a lasztiba rúgni, az már 4-5 milliót simán zsebbe vág. A Videotonban többen lehetnek, akik 10 millió forint feletti összeget vágnak zsebbe – no nem évente-, havonta. Van olyan edző, akit havi 47 millió forintért szerződtettek. A korábban megbukott német szövetségi kapitány bukszájába minden hónapban 54 millió forint körüli összeg került. Láttuk, hogyan „dolgozott” meg ezért az óriási gázsiért.

A magyar focinak csúfolt labdakergetésben mindig van lejjebb.

A Fidesz kormány a bukások és kudarcok ellenére öli a százmilliárdokat a stratégiai ágazatnak kikiáltott fociba, sorra épülnek a kacsalábon forgó stadionok. Többségük üres, csak lézengenek a nézők, akik nem vevők az antifutballra, még akkor sem, ha azt nemzetinek mondják. Az egyesületeket közpénzből tartják fenn. A TAO pénzből, és a szerencsejáték nyereségéből soha nem látott mértékben ömlik a pénz a nem létező magyar fociba. A játékosok zömének nem éri meg külföldre igazolni, hiszen az itthoni posványban jobban kereshet, mint a belga, a holland, vagy más nyugati országban. Ráadásul, ott még követelnek is tőlük, ha csak alibiznek, akkor páros lábbal rúgják őket fenéken.

A csapatok jegybevétele elenyésző, talán még a félidőben biztosított ásványvíz árát sem fedezi.

A TAO pénzből a legtöbb – mintegy 20 milliárd – Orbán Viktor egyik kedvenc csapatának, a Felcsútnak jutott. Az 1600 fős falucska példája mindannak, ami ma az orbáni hatalmat jellemzi. A Puskás Akadémia csapatában akadémista csak elvétve kap helyet, a játékosok többsége jól fizetett külföldi és hazai importált focista. A fáma szerint a felcsúti csapat csak azt nem tudja megvenni, akit nem akar. Pénz annyi, mint a pelyva! A csapat ugyan nincs, de a VIP páholy népe jól el van magával. Talán még az is előfordult, hogy az Orbán körül lebzselők többen voltak, mint a fizető nézők a felcsúti arénában.

Orbán hobbijának drágán megfizetjük az árát.

2011 óta – hivatalosan– úgy 700 milliárdot költöttek stadionokra, akadémiákra – nem tudományos kutatásra, nehogy már bárki félreértse –, s ki tudja, mennyi pénz ömlött más csatornákon keresztül az egyesületekhez. A nagy cégek szinte versenyeznek egymással abban, ki ad többet a kedves vezető falucskája csapatának. Tessék megnézni, kik sündörögnek Orbán körül egy-egy meccsen. Zömük annyit tud a fociról, hogy a labda gömbölyű.

Az örökös miniszterelnök – mint egykor Rákosi pajtás –politikai céljainak szerette volna a focit alárendelni. Csak az 50′ – es években volt egy Aranycsapat, amely végigverte a világot, napjainkban csak 11 zselézett fej megy a pályára.

Ebbe a focinak nevezett semmibe felesleges a közpénzt önteni. A magyar profi futball halott, feltámasztására nincs esély. Tiszta lappal, elölről kell mindent elkezdeni, amatőr alapon. Az állami pénzcsapokat azonnal el kell zárni, ezer jobb helye van a közpénznek. Láthattuk, hogy lelkes taxi sofőrökből, biztonsági örökből, benzinkutasokból, tanárokból álló amatőr csapatok is lelépik a magyar „profikat”.

Lássuk be végre, hogy ez nem megy, Orbán Viktor nem tud gólt lőni.

A magyar foci a szemétdombra való, ne ámítsuk tovább magunkat. A régi dicsőségből nem lehet megélni, nemzetközi szintű eredményt elérni. El kell zavarni minden futball körül lebzselő, abból fejedelmi módon élő “szakembert”, keressenek tisztes civil foglalkozást maguknak. Lehet még egy ideig hazudni, ámítani a publikumot, a végeredmény ugyanaz lesz: a magyar futball gyógyíthatatlan beteg, csak idő kérdése mikor rúgja az utolsókat, mikor földelik el. Tartok tőle nem sokan fognak könnyeket hullajtani az “elhunytért”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét