Connect with us

Bulvár

A mentős „rosszízű” esete a McDonald’s – ben – nem árt az óvatosság! – Frissítve a cég válaszával!

mc'donalds
Megosztás

Győrfi Pál és családja az év utolsó napján úgy döntöttek, hogy „mekiznek” még egy jót, mielőtt beköszönt 2020. Nem volt jó ötlet…., vagyis nem így!

„Vigyázz! Az önkiszolgáló terminálon fizetni kockázatos!”

Közösségi oldalán osztotta meg kellemetlenségének történetét, íme:

„A családommal december 31-én elmentünk a “mekibe”, bepötyögtük a rendelést a terminálon (“digitális, önkiszolgáló rendelőfelület”) kifizettem kártyával 5300 Ft-ot, a pénzt levonták a számlámról, a pultnál azonban közölték, hogy a számítógépük nem jelzi a beérkezett összeget, ezért ha éhesek vagyunk, újra kell 5300 Ft-ot fizetnem, az előző összeget majd visszakapom.

Így összesen 10 600 Ft-ba került a mekizés(!)

Azonnal panaszt tettem, sokszor érdeklődtem, de azóta több mint három hét eltelt és semmi eredmény, a pénzemet sajnos nem kaptam vissza. Vigyázz, nehogy Te is így járj!”

A kommentekből….

„Én ugyanígy jártam. Fizettem kártyával levonták az összeget mivel smst kaptam róla de ott közölték hogy sikertelen tranzakció. Azt mondták biztos az én kártyámmal van valami. Ellenőrizzem a netbankomat. Mivel éhes voltam nem törődtem vele és fizettem kpban.
Felháborító.”

„Ahol én dolgozok étterem, hasonló probléma volt. A vendég kapott értesítést, de a kártyás terminál nekem nem adott bizonylatot. Majd mégegyszer elkértem és akkor már kaptam én is bizonylatot. Nekünk vissza is kapta a vendég a pénzt”

„Szia én majdnem így jártam Thaiföldön vissza adják a pénzt ennyi a különbség ja és más világ Ázsia ott is nagyon jó a meki”

„Ezt ugye az sem hiszi el aki írta. A rendelésnél ki sem adja a nyugtát a terminál amíg meg nem történt a tranzakció. A nyugtán rajta van amit rendeltél. Számtalanszor használtam már a McDonald’sban semmi baj nincs vele. Abban az esetben ha levonná az összeget és nem adna nyugtát a tranzakció száma alapján lehetne reklamálni.”

„Volt egy kartyás és volt egy kp-s fizetés, két különvásárlásnak minősül. Sose fogja visszautalni , csak akkor ha sikertelentranzakcio van.”

Frissítés!

Cikkünk megjelenését követően a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat elküldte szerkesztőségünkbe állásfoglalását, melyet betű-híven közlünk:

„Természetesen az nem fordulhat elő, hogy bármely vendégünk egy számlát kétszer is kifizessen. Ahogyan Győrfi urat a korábbi levelezésünk során tájékoztattuk, ez alkalommal is az ilyen ügyekben szokásos protokoll szerint jártunk el, és kértük az illetékes banktól a tranzakció kivizsgálását. Ahogy bármely vendégünk részére, Győrfi úrnak is megküldjük érdemi válaszunkat a körültekintő vizsgálatot követően, az ügyintézésre jogszabály által megszabott határidőn belül.„

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük