Connect with us

Kerítésen innen

„Ha új szerelvényekkel kellett volna versenyezni, az oroszok valószínűleg labdába sem rúghattak volna” – a metrókocsi-anomália vadiúj oldala – Frissítve!

tarlos-metro
Megosztás

Januári hír volt, hogy „kivonták a forgalomból a felújított orosz metrószerelvények elsőként érkezett hat kocsiját. A padlólemezeket ugyanis gyakorlatilag felzabálta a rozsda. A 69 milliárdért beszerzett új szerelvényekkel nagyobb a baj, mint gondolták.”

Tarlós és a fakocka….

Az olcsón beszerzett járművek először a késés, majd az ajtók problémás csukódása miatt kerültek be a hírekbe. (Tarlós IStván szerint fakockát tettek az ajtók közé, az akadályozta meg a záródást.) Ezt sikerült orvosolni, de a rozsdásodás egyre aggasztóbb méreteket ölt.

A napokban a Népszava birtokába került jelentés szerint

komoly bajok merültek fel az orosz metrókocsikkal kapcsolatban. Karácsony Gergely főpolgármester január elején rendelte el az M3-as vonalon futó orosz metrókocsik beszerzésének átfogó vizsgálatát. A jelentést a BME Viking Zrt. határidőre el is készítette, ám a BKV felügyelőbizottsága még nem tárgyalta. A jelentés szerint a kocsik élettartamának végére akár 36 százalékkal is nőhet az üzemeltetési költség. Összesen 18 sorozathibára derült fény, amelyek közé tartozik a

rozsdásodás, a pocsék hegesztés és az ülések törése is.

A legnagyobb probléma a rozsdásodás: az első három szerelvény padlólemezei három év alatt teljesen átlyukadtak, a rozsda már elérte az oldallemezeket, a tartóoszlopokat, és megjelent a tetőn is. Ráadásul az azóta javított kocsikon újra megjelentek a rozsdafoltok.

A problémák jelentős részét az okozza, hogy nem a régi kocsivázakat újították fel, hanem újakat gyártottak, majd ebbe próbálták beilleszteni az elemeket. A szakértők szerint a tartókonzolok anyaga nem alkalmas hegesztett szerkezethez, ami töréses balesetet eredményezhet. Az oroszok azóta javították a hibát, de ez csak ideiglenes megoldásként fogadható el.

Hadházy Ákos utánajárt és elgondolkodott….

„Az elcsalt metróbeszerzés miatt Tarlós Istvánnak nem budapesti díszpolgárság, hanem börtönbüntetés járna. A héten a BKV Kőér utcai telepén jártam, hogy saját magam is meggyőződjek arról, hogy a hármas metró szerelvényei újak, vagy felújított régiek. Azt hittem, hogy nehezebb dolgom lesz, naivan azt kértem, hogy egy régi és egy „felújított” szerelvényt egymás mellé állítva és megvizsgálva majd jól meg kell izzasztanom a BKV műszaki vezetőit.

Erre azonban nem volt szükség….

Meglepetésemre azonban a szakemberek 15 perc alatt teljesen világossá tették, hogy a régi szerelvényekből csak az ütközők maradtak meg, ha ugyan. Ugyan a vonatok automata vezérlőrendszerének (AVR) áramkörei is a régiek, de egyrészt ez néhány doboz, amit ki sem vittek az országból és a hozzá tartozó relék már teljesen újak. ( Az AVR rendszert pedig bármelyik új nyugati metróba be lehetett volna építeni.)

A látogatásom csütörtök reggel történt és azért jelentkeztem be, mert sok-sok hónap óta nem hallottam a metró „felújítást” ellenőrző bizottság munkájáról, pedig ez az ügy a korábbi városvezetés egyik legnagyobb panamájának tűnik. Aztán ugyanezen a napon kiderült, hogy a főváros által megbízott ügyvédi iroda január óta zajló vizsgálata végül szintén megállapította, hogy

szó sem volt felújításról, ezek vadonatúj (bár sok tekintetben elavult) szerelvények voltak.

Igaz a vizsgálat azt is megállapította, hogy rengeteg műszaki gond is van a vonatokkal. A látogatásom során a BKV szakemberei úgy tájékoztattak, hogy

az oroszok azért nagyon készségesen igyekeznek javítani a hibákat.

Ez azonban mit sem változtat azon a tényen,

hogy a kormány és a budapesti városvezetés arcátlanul csalt a metró beszerzésével még akkor is, ha a mostani jelentés magát a közbeszerzési eljárást törvényesnek mondja. A dolog így is egy sor bűncselekmény határozott gyanúját felveti, ahogyan azt többek között Vágó István, a BKV Járműjavító FB tagja nagyon helyesen többször felvetette .

Ha ugyanis új szerelvényekkel kellett volna versenyezni, az oroszok valószínűleg labdába sem rúghattak volna. A csalásnak csak ez lehetett a célja: ne kelljen az európai szabályoknak megfelelően nyílt eljárást folytatni, ahol minden gyártó ajánlatot tehet új szerelvényekre. Arról az „apróságról” meg ne is beszéljünk, hogy ha valójában új szerelvények jöttek, de réginek hazudták azokat, akkor nem kellett volna-e vámot fizetni…

Jómagam kíváncsian várom, hogy a megítélt, de még át nem adott díszpolgárságot ezek után visszavonják-e Tarlóstól,

aki miatt még évtizedekig elavult, ráadásul légkondi nélküli szerelvényeken utaznak majd utasok milliói úgy, hogy összességében az ügylet valószínűleg semmivel sem lett olcsóbb, mint ha új vonatokat vettünk volna. Bár talán már mégsem évtizedekig, mert olyan gyorsan rohadnak szét a szerelvények…

Arra is kíváncsi vagyok, készül-e feljelentés az ügyben.

Várok erre, mert az új fővárosi városvezetés kivizsgáltatta az ügyet és így bízom a jószándékukban. Ha mégis elmarad a feljelentés, akkor nekiállunk mi megírni.”

Tarlós István válaszul perel….

Feljelenti Tarlós István Hadházy Ákost – a volt főpolgármester erről az atv.hu-nak nyilatkozott, miután a képviselő bűncselekménnyel vádolta meg, azt állítva: “elcsalták a 3-as metró beszerzést”, nem felújítás történt, hanem új szerelvények beszerzése.

Miért nem a BKV vezérigazgatóját kérdezik?

Tarlós István a kérdésünkre, hogy valóban új szerelvényeket állítottak-e be a 3-as metró vonalán – ahogy Hadházy állítja – vagy felújításról lehet beszélni, azzal válaszolt: “ami most a Hadházy-nyilatkozat lényegét illeti, a konkrét kérdést, nem értem, miért nem a BKV vezérigazgatóját kérdezik, aki az ügy pontos ismerője, és miért Hadházyt idézik”.

A portál megismételt kérdésére a volt főpolgármester azt mondta: Hadházyról a legutóbbi időközi választás után már a szövetségesei is azt állították, hogy hazudik. (Hadházy a szerencsi ellenzéki jelölt, Bíró László 50 milliós uniós támogatása kapcsán irt a Facebook oldalán korrupcióról, erre reagált úgy Jakab Péter, a Jobbik elnöke:

“Hadházy Ákos addig küzdött a hazug közmédia ellen, míg végül olyanná vált, mint ők”.)

Tarlós István Hadházy állításai kapcsán kérdésre válaszolva kijelentette:

“jelen esetben egy konkrét ügyben alaptalanul megvádolt engem bűncselekménnyel. Ez már a legliberálisabb felfogás szerint is túllép a véleménynyilvánítás határain. Ez konkrétan rágalmazás”.

Arra a kérdésére, hogy tesz-e feljelentést, Tarlós azt mondta,

“ezért természetesen Hadházyt feljelentem”.

„Hogy mindenki jól értse, mi történt itt:

volt egy szakadt Zsigulink, amit úgymond kivittünk felújítani Moszkvába. Kivittük a határon, aztán eldobtuk az árokszélen. A kormányt áttették egy Lada Szamarába és az eredeti rendszámmal begurultunk Záhonynál. Vámot persze nem fizettünk, hiszen csak „felújításon ” volt az autó… Az igazi probléma pedig az, hogy ennyi pénzért már egy új VW Golfot is lehetett volna venni, az valódi minőségi ugrás lenne, nem kellene a Szamarával szerencsétlenkedni! Ha valaki magánemberként cseréli Ladára a kocsiját majdnem annyi pénzből, amennyiért Golfot is vehetne, az csak ostoba. Aki viszont ezt az adófizetők pénzével teszi, az hűtlenül kezel.”

vakcina

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Marta+Brash

    2020.11.28 22:02 at 22:02

    tarlos pipi sem mas, mint a tobbi ner-lovag: az arrogancian kivul mas viselkedesi, megnyilvanulasi format nem ismer, feljelentesekkel fenyegetozik, – de a konkret kerdesre akkor sem fog (mert nem akar, de talan nem is tud) valaszolni. Ha egyszer kimutathato volt, hogy ezek a metrokocsik nem a regiek, felujitva, hanem az elfekvo orosz keszlet uj kocsijai, felujitottnak alcazva – akkor megis ki hazudott? Mert nem hiszem, hogy Hadhazy! Pipikem, ne vedd at azt a diszpolgarsagot – max. egy VIP cellat valassz magadnak, deli fekvesut – az valo neked!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük